Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam I. kötet (Budapest, 1882)

101 megszerzése G. M. okiratok szerint igazoltatik, habár még telek­könyvileg nevezett örökhagyó nevén nem áll is alperessel szem­ben s annyiban, mennyiben az előbbi tulajdonos ellenében felpere­sek a bekeblezést eszközölhetik: annak tulajdonjoga részükre kimondandó volt, mert alperes nemcsak nem ellenezte, hanem az első bir. itélet elleni felebbezésében azt, hogy a kérdéses ház tulajdonjoga felperesek javára az ö haszonélvezeti jogának fentar­tásával megítéltessék, kérte is ; minélfogva ebbeli felperesi kére­lemnek helyt kellett adni. Azon kérdést illetőleg : hogy néhai S. Mátyás hagyatékának összes terheit az örökösök, vagy pedig alperes tartozik-e viselni ? Erre, valamint alperes hozományára nézve is az első bíróság 1881. évi 3304. sz. a., a kir. tábla 1881. évi 20101. sz. Ítélete felebbezett részében szintén megváltoztatik, s alperes elleniratában erre vonat­kozólag tett kérelmével mint idöelőttivel elutasittatik. Mert alperes életfogytiglan az összes hagyaték birtokában és használatában maradván, minthogy az általa netán tett s az állag értékét növelő beruházások megtérítését alperes vagy jog­utódai csak akkor követelhetik, ha felperesek az örökség birtokába lépnek : a beruházások értéke, mely addig különböző változások­nak lehet kitéve, csak akkor lesz megállapítható, amennyiben csak akkor ítélhető meg, hogy valamely beruházás az állag értékét emelte-e ? avagy csak a haszonélvezettel járó egyszerű javításnak tehinthetö ; minthogy továbbá a hozomány értéke s valódisága szintén csak akkor állapitható meg: erre vonatkozólag is alperes időelőtti kérelmével annálinkább elutasítandó volt, mert a per során az sem fejtetett ki, vajon alperes által állított beruházások kis­korú fia életében vagy halála után s igy valóban általa történ­tek-e ; s mert végre az örökhagyó halálakor fenálló tartozások kamatjait az özvegy minden körülmények közt tartozván fizetni, a töke beszámításáról csak akkor lehetne szó, ha azt visszafizetni kénytelen volna; minélfogva ezen kérdések tekintetében mindkét alsó bir. ítéletet megváltoztatni kellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom