Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam I. kötet (Budapest, 1882)

9H Ifj. rI'. Károly eljárása csalást nem képez, mert a végre­hajtásnak R. Ármin neve alatti folytatása Sz. Istvánnak kárt nem okozott, mert ki nem derült, hogy az eredetileg R. Ármint ille­tett váltókövetelés már előzőleg kiegyenlittetett volna, eltekintve attól, hogy jogtalan követelésnek birói uton érvényesítése, a csa­lás fogalma alá nem tartozik. Sikkasztással pedig hasonlókép nem terhelhető ifj. T. Káról}-, minthogy a P. Józsefnél'lefoglalt gabo­nanemüket nem ö adta el, minthogy végre P. házas felek ingó­ságaik vételárát nem követelvén és ifj. T. Károly annak V. Jó­zsef zárgondnok által kezéhez adott részét el nem fogadván, annak elsajátítására nézve gyanuokok fel nem merültek. A kir. Curia : A budapesti kir. ítélő tábla végzése felhozott, illetőleg elfogadott indokaiból helybenhagyatik. 49­Az örökhagyó által özvegye javára rendelt életfogytiglani haszonélvezet végrendeletileg azon esetre korlátoltatván, ha kiskorú fia nagykorúságát elérné, vagy megnősülne: ezen eset előálltnak nem tekintethetik, ha a kiskorú időköz­ben meghalt. (1881. deczember 27. 8685. sz. a.) S. János úgyis mint kiskorú S. Miklós gyámja és S. férj. J. Éva, özv. S. Mátyásné ellen örökösödési pert indítottak a nagy-kikindai tszék előtt 1874-ben mint végrendeleti örökösök, néhai S. Mátyás hagyatékára vonatkozólag; a törvényszék első ízben 1877. május 12. 2765. sz. a. hozott ítéletében az 1873. jun. 6. végrendelet hátrahagyásával elhunyt S. Mátyás földbirtokból álló hagyatékában, felperesek örökségi jogát egyenlő részekben megállapította azon korlátozással, hogy azokban az özvegynek míg él birtoklását s haszonélvezetét tűrni tartoznak. Ellenben a hagyatékhoz tartozó ingóságok, a zsombolyai ház s házhely kia­dása, ugy az özvegynek bizonyos életjáradék élvezetére való szo­rittatása iránti kérelmükkel felpereseket elutasította, következő in­dokolással. Felperesek örökhagyó 1873. június hó 5. kelt végrendele­tére támaszkodván, alperesnői az özvegyet, arra kérték kötelez-

Next

/
Oldalképek
Tartalom