Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVIII. folyam (Budapest, 1882)

A másodbirósági ítélet megváltoztatásával az elsőbirósági ítélet hagyatik helyben, az ebben felhozott indokoknál fogva annál is inkább, mert jólehet a bemutatott bizonyítványok szerint a megvett birtok tagositás alkalmával alperes többi birtokához csatoltfitott, de mint­hogy a 3 •/. szerint a tagositási ügy véglegesen befejezve nincsen, és felperesek nem tagadták azt, miszerint az eladott erdőrész felett bekeblezhető okmányt alperesnek nem adtak, a nélkül alperes a vé­telár fizetésére kötelezhető nem volt. 28. Ha a kabát szállítása idöhiiz volt kötve s a szabó ezen szállítási időt meg nem tartotta, a szállítási idő lejárta után a megrendelő jogosítva van arra, hogy az ügylettől egysze­rűen visszalépjen, valamint arra is, hogy a kabát átvételét immár tetszése szerinti fel­tételekhez kösse. Ha tehát a megrendelő a kabátot a kikötött idő eltelte után kapja s azt rossznak találja, jogosan járt el, ha a szabót levéli 1 eg felszólította, hogy szabászát azonnal küldje le X.-re a kabát megtekintése és átalakítása végett, mert különben az ügylettől elállaud, és ha a szabó ezen felszólításnak meg nem felelt, jogosan járt el a megrendelő, midőn az ügylettől végkép visszalépett, kabátot máshonnan szerzett s a sza­bót erről értesítve, az árut rendelkezésére bocsátotta. (1881. június 5. 406. sz. a.) Dr. Rádai Lajos ügyvéd által képviselt M. Lipótnak Dr. Stern Salamon ügyvéd által védett K. M elleni 60 frt iránti keresk. peré­ben, a budapesti IV. ker. kir. járásbíróság mint keresk. bíróság kövelkezőleg itélt: Alperes köteles stb. Felperes viszont köteleztetik a részére készitett kereseti téli­kabátot alperesnek vagy megbízottjának helyben. Székesfehérvárott szintén 8 nap alatt kiszolgáltatni. Indokok : Felperes azon előadása, hogy a kereseti télikabát szállítása időhöz volt kötve, s hogy alperes ezen szállítási időt meg nem tartotta, igazolva ?an alperesnek D. és E. alatta perhez csatolt saját leveleivel, tehát saját okmányával, melyek ellenében Sch. Ig­nácz tanú vallomása e helyütt bizonyitékul elfogadhatónak nem talál­tatott. Már pedig a szállítási idő lejárta után felperes jogosítva volt arra, hogy az ügylettől egyszerűen visszalépjen, valamint jogosítva volt arra is, hogy a kabát átvételét immár tetszése szerinti feltéte­lekhez kösse. Jogosan járt el felperes tehát akkor, midőn a kabátot 1879. november 16-án, vagyis a kikötött idő eltelte után kapva, s azt rossznak találva, alperest levólileg felszólította, hogy szabászát azonnal küldje le Fehérvárra a kabát megtekintése és átalakítása végett, mert különben az ügylettől elálland, 9 miután alperes ezen

Next

/
Oldalképek
Tartalom