Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVIII. folyam (Budapest, 1882)

70 . A bpesti kir. itólő tábla : A kir. törvényszék ítélete részben raegváltoztatik és P. H. János vádlott szemérem elleni erőszak bűn­tettében mondatik bűnösnek és nyolcz havi fogházra Ítéltetik. Indokok : Vádlott azon tette, hogy a K. Sára kilencz éves leánykát, anyja távollétében az istállóba vitte, s vele orvosi látle­lettel is igazolt erkölcstelen cselekedetet követett el, a magyar B. T. K. 233. §-ban körülirt szemérem elleni erőszak bűntettét képez­vén, ebben volt bűnösnek kimondandó, s jóllehet az idézett törvény a mondott bűntettet börtönnel rendeli fenyíteni, tekintettel azonban vádlott ifjú korára a B. T. K. 84., 85. §-ai rendeleténél fogva a fentebbi mértékben fogházra volt ítélendő. A kir. Curia mint legfőbb Ítélőszék : Mindkét alsóbb bíróság ítélete részben megváltoztattatik ; vádlott P. H. János, az erőszakos nemi közösülés bűntettének kísérletében mondatik ki bűnösnek, és e miatt az első biróság ítéletének kihirdetésétől kitöltött fogságnak büntetésébe leendő betudása mellett egy és fél évi börtönre Ítéltetik. Indokok: Azon cselekmény, ha beszámitható állapotban lévő és cselekménye bűnösségének felismerésére képesitett, életkorának tizenkettedik évét túlhaladott finernbeli egyén, életkorának tizenket­tedik évét még tul nem haladott, tehát akaratnyilvánításra még nem képesitett valamely nőszemélylyel nemileg közösül : ugy az ez előtt fenállott joggyakorlat, valamint a hatályba lépett B. T. K. 232. §-a, különösen ennek második pontja szerint, az erőszakos nemi közösü­lés bűntettét képezte, illetőleg képezi ; mely cselekmény, ha megkez­detett, de véghezvitele a finembeli egyén akaratán kívül álló körül­mény miatt nem végeztethetett be : mindkét időbeli jogszabályok szerint azon bűntett kitérletét állapította, illetőleg állapítja meg. Minthogy a vádbeli esetben be van bizonyítva, hogy vádlott a kilencz éves K. Sárát az istállóba hurczolva, annak ajtaját belülről betámasztotta és ott nemzőrészét a nevezett leánygyermek nemző­részével egyesítő : megállapítottnak kellene elfogadni, hogy az erő­szakos nemi közösülés bűntettét követte el. De minthogy az orvosi látleletben meghatározott észleletek szerint, az orvosi véleményben is kijelentett oly jelenségek mutat­koztak a leánygyermeken, melyek ennek teste fejletlenségénél fogva, a vádlott fiu merényletének teljes véghezvitelét lehetetlenné tették : ez okból, tekintettel a B. T. K. 65. §-ára, és ennek a 232. §. máso­dik pontjához viszonyítása alapján: vádlott az erőszakos nemi kö­zösülés kisérletében volt bűnösnek kimondandó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom