Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVII. folyam (Budapest, 1882)

171 77. Azon ügyvéd, a ki a teherbe ejtett leány megkeresése folytán a még meg nem született gyermek apasága és tartása iránti per megindítását elvállalja, nem kiivet el fegyelmi vétséget. (1881. máj. 6. 141. sz. a.) A kecskeméti ügyvédi kamarának fegyelmi bírósága 1881. évi márczius 31. Kr. Istvánnak. Sz. János ügyvéd elleni panaszos ügyé­ben, zárt ülésben 192. szám alatt következőleg itólt: Sz. János kecskeméti lakos ügyvéd Kr. Ignácz panasza folytán az 1874. 34. t. cz. 68. §. a) és a 39. §. c) pontja alapján vétkesnek kimondatik, s ezért az ítélet jogerőre emelkedésétől számított fél évre az ügyvédség gyakorlatától felfüggesztetett. Indokok: Panaszos előadása, hogy ő mint kiskorú leánya gyámja Sz. János ügyvédet megbízta azzal, inikép elcsábitója M. János ellen gyermektartás iránt pert indítson, vádlott által beismer­tetett, sőt önkényt beismerte azt is, mikóp e per lefolytatására pana­szostól két izben 12 frt 50 krt felvett, ennek daczára ő a rábízott ügyben kötelességét nem teljesítette, s a. keresetet mai napig nem tette folyamatba. E mulasztás által nemcsak az 1874. évi 34. t. cz. 69. §. c) pontjában meghatározott fegyelmi vétséget követte el, ha­nem mint a ki a magaviselete által, az ügyvédi kar becsületét és tekintélyét is sérté, s az által a tiszteletre és bizalomra méltatlanná vált: az 1874. évi 34. t. cz. 68. §. a) b) pontjában meghatározott fegyelmi vétségben is marasztalandó volt; ennélfogva tekintve azt, hogy ö már egy izben fegyelmileg büntetve volt, hogy megindításra egy gyermektartási ügyet már akkor elfogadott, midőn annak tárgya még nem is volt, s a gyermek meg sem született; hogy ügyvéd létére M. János czólbavett házasságának felbontására vállalkozott, mi az ügyvédi tekintélylyel egyátalán össze nem egyeztethető, mint súlyo­sító körülményekre: vádlott a 3-ad fokú fegyelmi büntetéssel, s fél évi felfüggesztéssel büntetendő volt. Vádlottnak felebbezése folytán a magy. kir. Curia mint leg­főbb ítélőszék fegyelmi bírósága 1881. május 6. napján 141. sz. a. következő ítéletet hozott : Az eljáró fegyelmi bíróság ítélete azon részében, mely szerint panaszlott ügyvéd az 1874. 34. t. cz. 68. §. a) ós 69. §. c) pontja alapján vétkesnek kimondatott: vonatkozó indokainál fogva hely­benhagyatik, büntetését illetőleg azonban megváhoztatik, s panasz­lott ügyvéd az idézett törvényczikk 70. §. 2. pontjához képest, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom