Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVII. folyam (Budapest, 1882)

172 kecskeméti ügyvédi kamara kezelése alatt álló 50 frt bírság meg­fizetésére Ítéltetik. Mert tekintve, hogy törvény szerint a magzat már az anya méhében is jogokkal bir, s igy az, hogy a vádfeljelentő illetőleg teherbe ejtett leánynak megkeresése folytán a még meg nem szüle­tett gyermek tartása és apasága iránti per megindítását elvállalta, panaszlottat nem terhelheti; tagadásával szemben pedig arra való nézve, hogy a M. János által czélbavett házasságának tilos módoni meghiúsítására vállalkozott volna, a vizsgálati adatok elfogadható törvényszerű bizonyítékot nem nyújtanak, s mert az elsőbirósági Ítéletben idézett 1874. 34, törvónyczikk 68. §. b) pontja alkalmazá­sára épen semmi alap sincs, mindezeknél fogva panaszlottnak azon általa is beösmert mulasztása, illetőleg cselekménye, hogy a vádfel­jelentőtől kapott előleget még akkor is, a midőn azt az tőle vissza­követelte, és eszerint annak, hogy ügyvédi közbenjárásával élni többé nem kiván, kétségtelen tanúságát adta ; sőt mindez ideig is vissza nem fizette, magában véve enyhébb beszámitásunak találtat­ván : panaszlott ugyanazért ezúttal az elsőbirósági ítélet e részbeni megváltoztatásával csak az idézett törvényczikk 70. §. 2. pontja sze­rinti birságra volt Ítélendő. 78. Követelés vétele kényszerhelyzet felhasználásával. — Más ügyvéd ellenjegyzése melletti perlés oly ezélból, hogy az érdekelt ügyvéd tanukép szerepelhessen. (1881. február 18. 38. sz. a.) A budapesti ügyvédi kamara választmánya mint fegyelmi bíróság, a budapesti kir. törvényszók feljelentése folytán H. Gyula budapesti ügyvéd ellen folyamatba tett fegyelmi ügyben 1880. évi decz. 28. 1006. sz. a. következő ítéletet hozott: H. Gyula budapesti ügyvéd az 1874. 34. t. cz. 68. §. b) pont­jában minősített fegyelmi vétségben vétkesnek kimondatik s 100 frt pénzbírságban elmarasztaltatik. Indokok : A vizsgálat és a végtárgyal is során beigazoltatott, hogy vádlott ügyvéd B. Jánosné nyomasztó anyagi helyzetét és a vádlott által előidézett sajátszerű viszonyok alakulását felhasználva, egy 26000 frtot meghaladó dijkövetelést anyósa mint ügyfele nevé­ben 50 frtért megvásárolt és ezen vételt B.-né hitegetése és egyéb fondorlatok felhasználásával lehetővé tévén, annak kiaknázására minden eszközt felhasznált.

Next

/
Oldalképek
Tartalom