Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVII. folyam (Budapest, 1882)

139 Felperes keresetétől elmozdittatik. Indokok ; Felperes saját és kiskorú gyermekei nevében indított ideiglenes s a válóper folyamára kiterjedő nő- és gyermektartás iránti keresetét azzal indokolta, hogy alperes ellen többrendbeli sérelmek folytán és indokok alapján s végelválás iránti pere az arra illetékes egyházi biróság előtt megindittatván, minthogy — úgymond, a férj válópert indított nejét ós a nála lévő gyermekeket a válóper folyama alatt illő tartásdíjjal ellátni köteles, ebből kifolyólag alperes vagyonához mért évi tartási összeg megítélését kéri. Ezen felfogással ellenkezőleg határozott ugyanezen perben a m. kir. Curia mint semmitőszék, midőn ezen biróság illetőségét kimondván, egyúttal azt is kijelentette, hogy annak eldöntése, vajon a fenforgó körülmények között a követelt tartás megítélésének helye van-e? mint az ügy érdemére tartozó birói eldöntés tárgyát kell hogy képezze. Ennek megítélésénél pedig következő szempontok irányadók: Felperesnő végeiválási panaszát a pécsi szentszéknél a jelen keresetben is felemiitett (t. i. házasságtörés, elűzés, testi sértés) alapján folyamatba tévén, ugyanazon egyházi biróság 1879. évi február hó 20-án hozott határozata szerint, felperes által felhozott indokok elégségeseknek nem találtatván, a különválási kérelemnek hely nem adatott. Ebből tehát következik az, hogy mert a válóperbeni biróság a különélés tekintetéből felperes által felhozott indokokat elégségeseknek nem találta és a különválást megtagadta, az ideiglenes tartás felperesnő részére, ki a különválást követelte, de el nem nyerte, ugyanazon okok folytán, megtagadtassák. Igaz ugyan, hogy a pécsi szentszék ezen határozatától eltérőleg határozott másodszor bíróságilag az esztergomi fő-szentszék 1879. évi május 23 án kelt végzésében, a midőn is alperes ellenszegülése ós engesztelhetetlenségét constatálván, felperesnek a válóper befejeztóig a külön lakhatási engedélyt megadta, csakhogy e tekintetben nem lehet mellőzni azon körülményt, hogy általa csakis a válóper folyama alatt alperes részéről beállott ellenszenv lön constatálvp, midőn is alperes a békéltetés végett kiküldött delegátusoknak, minden fulperesseli érintkezést és közeledést megtagadott. De nincs constatálva általa azon állapot, mely peres felek között a válóper folyamatba tétele előtt megvolt, s igy a főszentszéki határozat visszahatólag nem alkalmazható bizonyitékkép. Az pedig, a mi felperesi részről alperes által történt elűzésére vonatkozólag állíttatott és bebizonyítva is lett, az magában nem képezhet elég okot és alapot a kereset megítélésére,