Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVII. folyam (Budapest, 1882)

137 hetség legalsóbb fokát tanúsító nyilatkozat, összefoglalva a fent kiemeltekkel, könnyen megérthetővé teszik, hogy a mint a községelöljáróság előtt a megrémités, ugy később a tapasztaltabb emberek tanácsába helyezett vakhit lehetett ezen önönmagát irányozni nem tudó, együgyű öreg parasztnő bevallásának egyedüli rugója. Hogy azonban a vádlottnő bevallása nem találja megerősítését a vizsgálat alatt kiderített körülményekben, sőt hogv az épen azzal, mely közvetlenül a cselekményre vonatkozik, ellentétben áll, kiderül abból, hogy S. Károly, ki a tüzet legelső látta, vallomásában azt mondja, hogy akkor, midőn ő észrevette, a tűz egy kar vastagságú volt, vádlottnő pedig deczember 22-ki vallomásában azt mondja, hogy ő a kazalt gyufával gyújtotta meg, ós hogy ? szénakazal előbb C3ak lassan égett, de lángot nem vetett. E két vallomás megegyez egymással abban, hogy a tűz előbb csak lassan égett, de épen ezen körülmény kizárja annak lehetőségét, hogy a széna gyufával gyújtatott légyen fel, mert ez esetben a lángnak azonnal el kellett volna terülnie az egész kazalon, és sem lassan égés nem következhetett volna be, sem S. Károly nem láthatott volna csupán egy kar vastagságú tüzet akkor, midőn már senki sem volt a kazal mellett, midőn tehát legalább egy-két perczczel előbb kellett a gyujtóanyagnak, a gyufának a kazalban lennie. Ezen physikai törvényekkel ellenkező ellentét a vizsgálat folyamában nem oszlattatott fel, éa ámbár a vizsgáló bíró azon kérdést intézte vádlottnőhöz, hogy «az nem lehet, hogy ön gyufával gyújtotta volna meg, kanóczczal kellett azt meggyújtani?)) mindazonáltal az ellentót megfejtetlen maradt, a mi tekintve a vádlottnőnek egész magatartását és szellemi képességének rendkívüli csekély voltát, nemcsak nem támogatja beismerését, hanem felébreszti azon nézetet is, hogy a tűznek miként keletkeztét vádlottnő nem látván és mégis ezen körülményt is elismervén, elismerésének ezen részében oly ténybeli állítást hoz fel, mely kizárja annak lehetőségét, hogy ő e tényt vagyis eredményt, azon eszközzel hozta legyen létre, a mely eszközzel azt önönmaga által létrehozottnak emiitett vallomásában maga állítja. Minthogy pedig ebből az következik, hogy vagy nem igaz, hogy a szénakazal azon időben, midőn azt S. Károly meglátta, egy kar vastagságban égett; vagy pedig nem igaz az, hogy azon kazal gyufával gyújtatott légyen fel, ennélfogva, ezen a vizsgálatból vont körülményt szembeállítva vádlottnő beismerésével, az emezt nemcsak nem támogatja, hanem még inkább megerősíti azon aggodalmat,