Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVI. folyam (Budapest, 1881)
174 lön elmozdítva. Felperesnek további félebbezése folytán a m. k. Curia mint legfőbb ítélőszék 1880. évi november 25. 932. sz. alatt következő ítéletet hozott: A kir. ítélő tábla ítélete helybenhagyatik. Indokok : Mert habár, mint a másodbirósági indokolásban helyesen kifejtetett, a szállítási jogügylet létrejött, mégis a keresetnek törvényes alapja nincs, minthogy a kereskedelmi törvény 352. §-a, mely oly esetekben irányadó, az eladónak csak azt a jogot adja, hogy vagy a szerződéstől egyszerűen elállhasson, vagy a szerződés teljesítését és a késedelemből eredő kár megtérítését követelhesse, vagy végre az árut a keresk. törv. 347. §-ához képest a vevő rovására eladhassa és a kár megtérítését igényelhesse. Ellenben nem jogosítja fel az eladót kárának oly módon való felszámítására, mint felperes tette, hogy tudni illik az áru továbbeladása nélkül azon különbözet megfizetését követelhesse, mely a szerződési és piaczi, illetőleg tőzsdei ár között a teljesítés helyén és idejekor mutatkozik. 85. A ki nem azzal vádoltatik, hogy valakit egy tett elkövetésére reábirt, sem azzal, hogy segített, nem mondható büuösnek a részességben, hanem a tettességben. (1880. november 17. 7083. sz. a.) KI. Andrástól három hízott disznót loptak el. Ezen disznók A. Sz. istállójában találtattak. Kérdőre vonatván A. Sz., azt állítja, hogy azokat G. Pál vezette hozzá ós kérte azok elhelyezését egy éjjelen át az istállóban. Ó nem rejtette el a disznókat, mert röfogésük az utczára kihallatszott ós a hozzá jövő hatósági közegeknek azonnal meg is mondta, hogy G. Pál hozzá három disznót állított be. G. Pál tagadja, hogy a disznókat ő hajtotta A. Sz.-hez. A zombori kir. törvényszék: Vádlott A. Sz., lopásbani bűnrószessóg bűntettében bűnösnek kimondatik és ezért jelen ítélet jogerőre emelkedésétől számítandó két havi börtönre Ítéltetik. Indokok : A megejtett vizsgálat és a mai végtárgyalás eredménye szerint KI. András 1876. évi jan. 18. Sovarisztováról három, 145 frt értékű hizott disznóival Pioniczára érvén, a nagy korcsmában megállt. Disznóit az elzárt udvarban helyezte el, honnan azok éjjel ellopattak. A tett nyomozás után mind a három disznó vádlott istállójában elzárva, még pedig az egyik disznó megsértve is találtatott, mely disznó az útközben meg is döglött. Panaszló az ez által szenvedett kárát 45 frtra, utánjárási költségét pedig 58 frtra teszi. Vádlottnak mentségére felhozott abbeli állítása, hogy a kérdéses