Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVI. folyam (Budapest, 1881)

disznókat G. Pál vezette hozzá, az utóbbi tagadásával szemben va­lótlannak tekintendő. Ezek szerint vádlott ezen disznókra vonatko­zólag szerzési módját igazolni képes nem lévén, alaposan feltehető, hogy nevezett a kérdéses disznók birtokába tiltott uton jutott, miért is vádlott a reá terhül rótt lopásbani bünrészesség bűntettében bű­nösnek kimondandó volt. A budapesti kir. itélő tábla: Az eljárt kir. törvényszék Ítéle­tének megváltoztatásával, vádlott az ellene lopásbani bünrészesség miatt emelt vád és következményeinek terhe alól bizonyítékok elég­telensége miatt felmentetik. Indokok: Jóllehet az eltolvajolt sertések a tett elkövetése utáni napon vádlott birtokában találtattak, és jóllehet vádlott azon állítását, hogy a városba hajtandó kifáradt sertéseket G. Pálnak és ennek ösmeretlen társának kérelmére míg azok további szállítására fuvart szereznek, udvarában, illetőleg istállójában elhelyezni meg­engedte, G. Pál tagadásával szemben mivel sem igazolhatta ; mind a mellett tekintve azt, hogy vádlott a sertéseket oly helyen helyezte el, a honnan röfögósüket a szomszédok ós községi őrök hallották, és azoknak kijelentette, hogy ki és mily indokból hagyta nála a serté­seket, miként azt a vizsgálat folyamán kihallgatott Gy. Rada, P. Tanaszia ós R. Mitó szomszédok, illetőleg községi őrök tanúvallomá­saikban erősitik; tekintve továbbá azt, hogy P. Tanaszia községi őr állítása szerint, vádlott a kutatásnál azonnal megmondotta, hol van­nak a sertések ; tekintve végre vádlott rovatlan előéletét, a felhozott terhelő körülmények, a tagadásban levő vádlott ellen, teljes bizonyí­tékul nem szolgálhatván, stb. • A kir. Curia mint legfőbb Ítélőszék ; A másodbiróság Ítélete, az alsóbb bírói ítéletek azon részbeni változtatásával, hogy vádlott a lopás vádja alól mentetik fel, egyébként felhozott indokainál fogva helybenhagyatik. Indokok : A bünrészesség fogalma, mely az eddig fenállott gyakorlat, valamint az 1880. évi szeptember 1-ső napján hatályba lépett B. T. K. 69. §-a szerint is az lévén : hogy az ezzel vádolt, mást az utóbbi által elkövetett bűntett vagy vétség elkövetésére rábirt legyen, vagy pedig, hogy a más által elkövetett bűntett vagy vétség elkövetésére, a tettessel közreműködött, illetőleg a tettest akár physikai, akár eszmei befolyásával segítette legyen j ellenben azon cselekmény, mely abból áll, hogy egy és ugyanazon büntetendő cse­lekményt többen mint tettesek vittek véghez, mindegyikre nézve a tettességet állapítván meg, vádlottat a lopásban való részesség

Next

/
Oldalképek
Tartalom