Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXI. folyam (Budapest, 1879)
16 igazolva van az: hogy felperes nem viseltetett elhalt neje iránt azon hűséggel, melynek az A. alatti házassági szerződésben kifejezés adatott, és melynek feltétele alatt a viszont hitbér iránti kötelezettség az A. alatti házassági szerződés szerint létrejött. De különben is felperes az által, hogy halála esetére nejének hitbérül lekötelezett vagyonát ennek életében elidegenítette, az A. alatti kétoldalú szerződést maga szegte meg. A fentebbiek alapján tehát kétségtelen lévén, hogy a felperes tényei által érvénytelenné vált A. alatti szerződésből felperes a maga javára érvényesen jogokat nem származtathat: az eljáró kir. törvényszék ítéletét megváltoztatni s felperest keresetével elutasítani kellett. A m. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék a kir. tábla fentebbi ítéletét indokainál fogva helybenhagyta. 7. 1. Az ügy érdemében való tárgyalást megelőzőleg a bírói illetékesség ellen emelt kifogások tárgyalása folyamán előadottak, ha azok az illetékességi kifogás emelése után az érdemben eszközlött tárgyalás során ismételve fel nem hozatnak, az ügy érdemében hozandó ítéletnél figyelembe nem vehetők. 2. Az ügyvédi dijak megállapítása a bíróság hivatalos hatásköréhez tartozván, az elsőbíróság által túlságos mérvben megállapított ügyvédi dijak, csupán azért, mert e részben a felek nem éltek jogorvoslattal, érintetlenül nem hagyhatók, hanem ha a felsőbb bíróság által túlságosoknak találtatnak, a teljesített munka arányában mérséklendők. (1877. május 9-én 3557. sz. a.) B. Alexa szinándi közgyám felperesnek, a Pehno és neje ellen 2166 frt 35 kr tőke és járulékai iránt indított perében az elsőbiróság alpereseket a kereseti tőke és járulékai megfizetésében elmarasztalta. Alperesek felebbezése folytán a budapesti kir. ítélő tábla 1877. évi február hó 5. napján 3059. sz. alatt következő ítéletet hozott: az elsőbiróság ítélete az ügyvédi dijakra nézve, továbbá menynyiben a kereset beadását megelőző időre követett kamatok ós betáblázási költség fizetésére alperesek nem köteleztettek, érintetlen marad ; egyebekben helybenhagyatik oly változtatással, hogy alperesek által felperes részére fizetendő perköltség 24 frt 10 kr mérsékeltetik ; következő indokoknál fogva : felperes nem felebbezvón, s alperesek részéről képviselőjük dijainak megállapítása nem nehezteltetvón, az elsőbiróság Ítélete a fentebb megjelölt pontokra nézve nem felebbezettnek tekintendő s