Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXI. folyam (Budapest, 1879)

1 megjelent ügyvédnek megbízását bekövetelni, és a mennyire az ezt előmutatni nem tudta, a felet meg nem jelentnek tekinteni, miután azonban a tárgyaló biró a meghatalmazást bekövetelni elmulasztotta, a tárgyalást a meghatalmazás elömutatása nélkül befejezte, és ez ellen az ellenfél kifogást nem tett, alperest egyedül ezen okból pervesztesnek kimondani nem lehetett. Másrészről pedig tekintve, hogy a felhivott tanuknak kihallgatása az igényelt tárgyaknak a lefoglaltakkal elsőrendű alperes részéről tagadásba vett azonosságára nézve hiányosnak mutatkozik, ily körülmények között pedig alaposára határozni nem lehet, annálfogva mindkét alsó biróság végzése fel­oldatik, és az eljáró biróság utasittatik: hogy peres feleket újra megidézze, az ügyvédi megbízást, — a mennyire a felek személyesen meg nem jelennének, — követelje be, a feleknek meghallgatását s a tanuknak a tárgyak megtekintése után, azoknak azonosságára nézve leendő ujabbi kikórdeztetését szabályszerüleg eszközölje és a kifej­lendőkhöz képest ujabban határozzon. 2. 1. Előbbi törvényeink szerint a földesúr csak saját jobbágyainál mutatkozott marad­ványföldekböl tartozván uj telkeket alakítani: következik, mikép az nrbéri váltság­összeg is csak azon uiaradványföldek után jár, melyek a volt földesúr saját volt job­bágyaiuak birtokában találtatnak. 2. Ennélfogva ezen, a volt földesurat megillető váltságösszeg meg nem állapitható s meg nem ítélhető, ha ki nem mutattatik, hogy az egyes jobbágytelkek után mennyi ma­radványföld találtatott. (1878. július 7. 292. sz. a.) B. Ede s társai, K. János s társai — öt rendű alp. e. — a Nyitra-Sárosmegyében fekvő Nagy-Kalász, Nagy-Hind, Babindal, Zsitva-Ujfalu és Gesztöcz községbeli zálogos javaknak kiváltása, illetőleg a beruházások felszámítása iránt még 1854-ben pert indítottak. A hétszemélyes tábla 1867. évi aug. 8-diki ítéletében kimon­datott, hogy felperesek az általuk követelt azon birtokokra vonat­kozólag, melyek édes anyjuk B. F. Erzse s másrészről T. K. Józsefné közt 1798. évben létesült osztálylevél szerint F. Erzsének osztályrészül jutottak, s a melyek ez által 1829. april 1-től 24 évre 12375. váltó = 5177 oszt. ért. frt zálogösszegórt id. K. János s neje L. Borbálának zálogba adattak — a zálogbaadás valódiságát kel­lően igazolták. — Kimondatott az is, hogy az osztálylevélben körül­irt és zálogba adott birtokoknak 1-ső r. alperes mint a zálogbavevők egyedüli örökösére s erről részint végrehajtás, részint más módon a

Next

/
Oldalképek
Tartalom