Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXI. folyam (Budapest, 1879)

1. Ha a tárgyaló bíró a ptrs 89. §-a értelmében az ügyvédi meghatalmazást bekövetelni elmulasztotta s a tárgyalást a meghatalmazás elómntatása nélkül befejezte, de ez ellen felperes kifogást nem tett: alperest meg nem jelentnek tekinteni nem lehet. (1877. deczember 18-án 10539/878. sz.) V. Háni felperesnek M. Ferenez, mint a tályai népbank elnöke foglaltató és R. Sámuel végrehajtást szenvedett alperesek elleni igényperében az elsöbiróság következő végzést hozott: Felperes keresetével elutasittatik. Indokok: Mert felperesnek azon körülményt, miszerint 1876. évi november 10-én foganatosított végrehajtás alkalmával ugyanazon ingóságai foglaltattak volna le, melyeket atyjától női hozományul kapott, felhívott tanúival beigazolni vagy ezek vallomásai által csak részbizonyitékot is előállítani nem sikerült. Felperesnek fölebbezése folytán a budapesti kir. ítélőtábla 1877. évi június 10-én 34342. sz. alatt következő végzést hozott: Az eljáró kir. járásbíróságnak fentebbi keletű és számú vég­zése megváltoztatik; felperes keresetének hely adatik s a lefoglalt ingóságok a bírói zár alól főimentetnek. Indokok : A periratokhoz csatolt kézbesítési ivből kitetszőleg első- és másodrendű alperesek az igónykereset tárgyalására kellő időben és törvényesen megidéztettek, mégis sem személyesen sem törvényes meghatalmazott által meg nem jelentek, F. Gyula ügyvéd általi képviselet pedig, miután meghatalmazását felhívás folytán sem csatolta, a törv. rendt. 89. §-a értelmében figyelembe nem vétet­hetett és igy felperesnek kereseti állításai az általa felhozott okmá­nyokkal meg nem czáfoltatván, beismertnek tekintendők, minélfogva is az elsöbiróság végzése az igényelt tárgyakra vonatkozó részében megváltoztatandó, felperes keresetének hely adandó és az igényelt tárgyak a zár alól feloldandók voltak. Elsőrendű alperesnek felebbezóse folytán a magy. kir. Curia, mint legfőbb ítélőszék következőleg végzett: Tekintve egy részről, hogy a tárgyaló bíró a ptrs 89. §-ánál fogva jogosítva volt ugyan az elsőrendű alperes képviseletében a*

Next

/
Oldalképek
Tartalom