Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXI. folyam (Budapest, 1879)
96 48. Midőn a biztosítási társaság megbízottja által történt kárfelvétel a társaság által felülvizsgáltatik, ez utóbbi összeg tekintendő annak, melyet a biztosító vagy elfogadni, vagy ha abban megnyugodni nem akarna, az ügynek szakértői bizottmány ntján leendő elintézését kívánni tartozik, (1878. september 24. 4665. sz. alatt.) F. Károly, utóbb ennek örökösei felperesek, az Assicurationi Generáli triesti biztosító társaság ellen a bpesti tszék előtt 1872-ik évben 6488 frt s jár. iránt pert indított ós miután az 1874. évi 37010. sz. a. ítélet s azt helybenhagyó 1875. évi 14051. sz. másodbírósági ítélet, az ugyanazon évi 8773. sz. harmadbirósági végzéssel feloldatott, az ebben kijeleltek teljesítése után, a tszék következő ítéletet hozott: Alperes köteles felpereseknek 6488 frt tőkét, ennek 1872. július 26-tól járó 6"/o kamatait és 220 frt perköltséget 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett megfizetni, s a kiszabandó ítéleti illetéket viselni. Felperesi ügyvéd dijai s költségei 220, alperesié 180 frtban állapittatnak meg saját feleik irányában. Indokok: Azon ténykörülmény, hogy felperes a jég kár esetről a bejelentést a biztosítási bárcza 8-ik §-a értelmében kellő időben és formában megtette, minden kétséget kizárólag be van bizonyítva K. Emil és Fr. Mihály tanuk hit alatti vallomásával és azzal, hogy alperes társaság a kár felbecslését elrendelte, és kiküldöttje ezen becsüt tettleg foganatosította is. A kár mennyisége tekintetéből alperes biztosító társaságnak iogában áll a kárt azonnal vagy később, de nem a letakaritásontúl kipuhatoltatni; ezen a 9. §-ban körülirt intézkedéshez képest a kár az alperes társulat részéről meg is becsültetett ugy, mint ezt a 3'/. alatti becslevél tanúsítja. Ha alperes ezen becsünek felülvizsgálását szükségesnek találta, ezt a most idézett §. értelmében a letakaritás előtt kellett volna eszközlésbe vennie, holott a 2-ik sz. a. becsatolt becslési jegyzőkönyvből, valamint a fennidózett harmadbirósági határozat értelmében kihallgatott szakértők s tanuk vallomásából kitűnik, hogy az ujabbí kárfelvétel már a letakaritás után történt, az pedig, hogy felperes a szabályokban megirt idő előtt takarított volna be, alperes nem is állította; miből kitűnik, hogy alperes nem járt el a biztosítási feltételek értelmében, és így a kár mennyiségének alapjául, a 2. sz. a. illetőleg a Ill-ad bírósági határozat értelmében kihallgatott tanuk a szakértők vallomásai, s ezek által meg-