Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXI. folyam (Budapest, 1879)

86 felperes maga sem tagadja, hogy az 1873. évi bérösszeg a 6. számú nyugta szerint, tehát a bérlet kezdetén is H. Adolf számtartó kezei­hez fizettetvén, ez által szolgáltatott be az uradalmi pénztárba ; s ennek ellenére a község még akkor sem figyelmeztetett, hogy a bér­összeget nem a számtartónak, hanem az urad. pénztárba fizesse. A legfőbb ítélőszék következő Ítéletet hozott. A kir. tábla ítélete, mennyiben alperes csak 87 frt 91 krmint ha3zonbéri hátralókban marasztatott, s a 115 frt biztosítéki összeg lefizetése alól felmentetett, megváltoztatik, s e tekintetben az első­bir. ítélet, mely szerint alperes 296 frt 91 kr haszonbér 8 a lejárt összegek utáni 6% ugy szinte a 115 frt óvadék fizetésére kötelezte­tett hagyatik helyben. Ellenben a kir. tábla ítélete, a mennyiben a haszonbórbőli kimozditásnak helyt nem adott, s a perköltségeket kölcsönösen megszüntette, helybenhagyatik. Indokok : A 296 frt 91 kr haszonbéri s 115 frt 78 kr bizto­sítási összegre s kamataira nézve az elsőbir. Ítélet volt indokainál fogva, annálinkább helybenhagyandó; mert a haszonbéri szerződéshez csatolt árverési feltételek 3-ik pontja szerint, a szerződés feltételei az árverési jkönyv aláírása után azonnal kötelezőkké válván, minthogy azokban határozottan ki van téve, hogy a haszonbér a beszterczebányai erdőhivatali pénztárba fizetendő, alperes község a fizetést másutt csak saját veszélyére tel­jesítette, s azt szerződésszerű fizetésnek felperes elfogadni nem levén köteles, alperes a fentérintett összegben, s annak a 22. pont szerint kikötött 6% kamataiban, ugy nem különben a fentiek szerint a 4. pontban kitett 115 frt 87 kr biztosítéki összeg lefizetésében elma­rasztalandó volt. Ellenben a haszonbéri szerződés megszüntetésének helyt adni nem lehetett; mert alperes, habár nem a maga helyén, de oly egyén kezébe, kit a felvételre jogosultnak hihetett, a bérösszeg egyrószót jóhiszemüleg lefizetvén, oly szerződés szegőnek, melynél fogva irá­nyában annak megszüntetése s bérletbőli kimozditása, elrendelhető lett volna, nem tekinthető. 45. Nem szolgál a fizetés megtagadására indokul, ha a számla-tétel nem egyez is meg a kül­dött áru mennyiségével, ha a megrendelő az általa megrendelt minőségű s mennyiségű árukat az alkuszerinti árban megkapta. (1878. évi február hó 13-án 645. sz. a.) H. Márknak G. Károly elleni 6 frt 50 kr iránti perében az elsőbiróság következő Ítéletet hozott:

Next

/
Oldalképek
Tartalom