Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XX. folyam (Budapest, 1878)

50 egyezkedés tárgyát képező viszonbizt. ellenérték (dij) adá3a mellett, sem a törvény, bizt. szerződés vagy alapszabály által korlátolva nincs, mert ezen ügylet kizárólag a társaságot, mint ilyet, 8 ennek vagyonát érdekli, és 3-ik személyekkel mi közvetlen kapcsolatban sem áll; való az is, hogy ezen a felszámolási viszony mit sem változtat ; az is kétségtelen azonban, hogy viszonbiztositásért adott ellenérték, legyen ez bármiféle, soha semmi körülmények közt sem lehet a díjtartalék, mely minimumát képezi azon vagyonnak, mely felett a kötelezett biztosítónak, a jogosult biztosított irányában rendelkeznie kell; ugy, hogy ha ezen vagyon adatik ki ellenértékül, teljesen jogosult az elővélelem. hogy a biztositónak egyéb rendelkezés alatti vagyona nincs is; ha való volna is az, mit alperes szakértők által felperes tagadása irányában bizOnyittatni kiván, hogy az átalános gyakorlat azt tanúsítaná, miszerint a viszonbiztositások dijául rendszerint a megfelelő díjtartalékok szoktak átengedtetni a vÍ3zonbiztositó részére, e gyakorlat törvényellenes, s mint ilyen védelmül fel nem hozható. Hogy mi gyakorlati következése van a díjtartalék ily átruházásának, s hogy ezáltal mennyire kijátszatnának a díjtartalékok alkotása s elhelyezése iránti szigorú törvényes intézkedések: ez kitűnik a következőkből. Azon az alperesre nézve legkedvezőbb s itt ezúttal nem vitatott feltett esetben, hogy a «Tisza» a reá alperesileg ruházott díjtartalékot nem mint viszonbizt. dijat (458. §. I. 1. p.), hanem egész összegben mint bizt. díjtartalékot (459. §. II. 3. p.) kezeli s ezenfelül a 456. §. alapján helyezné is el, elég van-e téve a törvény intézkedésének s akaratának ? Erre egész határozottsággal « nemmel» lehet felelni. Az által ugyanis, hogy a biztosítottak által a «Hazának*) fizetett dijakból képződött tartalék ebbeli rendeltetésétől elvonatott s a viszonbiztositás dijául, tehát: viszonbiztositási díjtartalékul (459. §. II. 3. p.) a «Tiszának» átadatott, eredeti jellegét teljesen elvesztette, ugy, hogy az épen ugy, mint a <(Hazának» egyéb esetleges követelése, csak közvetve, ós pedig már csak az esetben képezhet a biztosítottak fedezetére szolgálható vagyonértéket, a mennyiben abból a lejárt bizt. összegeket a «Tisza» a «Hazának)) megfizetni kész s képes leend. Világosan ellentétben áll tehát a törvény szigorával, szellemével, de szavával is (456. §.) az, hogy a díjtartalék ily átvitt értelemben is felhasználható s kétes értékű módon elhelyezhető legyen. Azon állítás, hogy a biztosítottak kockázatát a viszonbizt.