Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XX. folyam (Budapest, 1878)
17 nem vonván, azáltal bizonyítva van, hogy az áruk megérkezéséről szóló értesitvényt (aviso) alperes irta alá; minthogy pedig az áruk csak azon értesitvény mellett voltak átvehetők, igy az alperes által, vagy az ő tudta s beleegyezése mellett történt átvétel is bizonyítottnak tekintendő; minthogy továbbá alperes azáltal, hogy az árukat átvette és megtartotta, azok megrendelését is jóváhagyta s magáévá tette, őt azok árának fizetésére kötelezni kellett. A legf. ítélőszék a kir. tábla ítéletét felhívott s felhozott indokaiból helybenhagyta. 16. 1. Az életbiztosítási kötvény tulajdonjoga azon személyt illetvén, ki abban kedvezményezettként előfordul, igényper esetén az igénylő e kötvényt hiteles másolatban felmntatui tartozik. 2. A biztosító társaság nem közhatóság, hanem magán társulat lévén, a fél az iránti kérelme, hogy egy annak kezei közt lévő okmány hivatalból beszereztessék nem teljesíthető. (1878. jan. 21. 887/877. szám alatt.) M. Albert és társai felpereseknek Z. Ödön és társai ellen indított váltó igényperében az elsöbiróság az 1858 frt 40 kr értékű biztosítási kötvényre emelt felperesi igénynek helyt adott, és e kötvényt a birói zár alól feloldatni rendelte; s egyúttal negyedrendű alperes államkincstárt a részére kiutalt 97931 frt 74V2 krral letétbe helyezésére utasította. A bpesti kir. itólő tábla azonban 1877. évi szept. 11. 3662. szám alatt hozott ítéletével az elsöbiróság Ítéletét, mennyiben a kötvényt, illetve annak 1851 frt 40 krt tevő értékét birói zár alól feloldatta, megváltoztatta, és felpereseket igénykeresetükkel elutasította, mennyiben pedig negyedrendű alperes államkincstárt a részére kiutalt 931 frt 74V2 kr letétbe helyezésére végrehajtás terhe alatt kötelezte, megsemmisítette; következő indokoknál fogva : az életbiztosítási kötvény tulajdonjoga azon személyt illeti, ki abban mint kedvezményezett van megjelölve; felperesek tehát kimutatni tartoznak, hogy az első magyar ált. biztosító társaság mint biztosító által néhai M. Kálmán mint biztosított részére kiadott 9036. számú kötvényben ők vannak és pedig saját nevükben mint kedvezményezettek megnevezve; ezen körülmény igazolása a dolog természetéből folyólag csak magával a biztosítási kötvónynyel eszközölhető ; felperesek azonban a kérdéses biztosítási kötvényt, habár annak Döntvénytár. XX. p