Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XVII. folyam (Budapest, 1878)

100 rint alperesek csakis arra kötelezvók, hogy az ő tulajdonukban lévő Dumbrava hegyen létező vizárkon az év folyamában 8 napig felpereseknek tavukból a vizet beereszteni is megengedjék a kijelölt feltétel mellett, t. i. hogy ez iránti szándékukat a főfelügyelőnek egy nappal előbb bejelentsék, mit hogy felperesek megtettek volna, alperes tagadván, annak bebizonyítása felpereseket terheli. Ezt elmulasztván, önként értetődik, hogy az őket megillető 8 napi jogos és békés használatába a kérdéseit vizároknak be nem léptek, ellenök birtokháboritást el nem követhettek alperesek; de különben is felperesek azon alperesi állítást, hogy a viz lefolyása, kevés ideig lett megakadályozva, azon indokból, hogy saját érczkövük elmosatását megakadályozzák és az ez alatt felfogott felperesi érczkövet kiadni hajlandók, kétségbe nem vonván, következtethető, hogy a további használatban nem lettek megakadályozva; az pedig, hogy a felpereseknek engedélyezett 8 napon át a vízvezeték használata tiltva lenne, a bemutatott egyességből kitűnik, mely felhozottak a kimondott ítéletet törvényszerűen igazolják. Felperesnek felebbezése folytán a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla 1876. évi november hó 9-én 6934. szám alatt az elsőbiróság fenidézett ítéletét indokainál fogva helybenhagyta. Felperesnek ujabbi felebbezése folytán a magy. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék következő ítéletet hozott: A marosvásárhelyi kir. Ítélőtábla ítélete helybenhagyatik. Indokok. Felperes bányatársulat azon használati jog gyakorlatában kéri magát fentartatni, melynek birtokába a közte és a dumbravai higanybányatársulat között bíróság előtt kötött egyesség alapján jutott. Mert a felhozott ténykörülményekből kiderül az állított háboritás ténye, hogy az érczeknek a viz lefolyása által eszközlendő leeresztését tűrni köteles dumbravai higanybányatársulat által, illetőleg annak nevében, alárendelt közegei által történt. Ennek daczára a felperesi bányatársulat birtokháboritás miatt nem a dumbravai bányatársulatot az őt képviselő igazgatója által támadta meg perrel, hanem csakis L. Jánost, saját személyében vonta felelősségre és ennek irányában kérte magát a szóban forgó használati jog birtokában megoltalmaztatni, minek a fenforgó körülmények szerint polgári jog szempontjából alapja nincsen. Ezek szerint a most nevezett alperes irányában felperes keresetével helyesen utasíttatott el; a másodbirósági ítéletet helybenhagyni kellett.