Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XVII. folyam (Budapest, 1878)

45 Az elsőbiróság ítéletének megváltoztatásával, felperes kerese­tével elutasittatik. Indokok. Felperes keresetét árkülönbözet iránt támasztván, tekintve, hogy árkülönbözet egyedül áruszerzödés alapján követel­hető, felperes pedig maga is beismeri, hogy közte és alperes közt az adás-vevés szóbelileg jött létre s az irásba nem foglaltatott, annál fogva felperes, ki egyébként is azt, miszerint alperes miatt nyilván kárt szenvedett volna, nem igazolta, jelen keresetével elutasítandó. Felperesnek felebbezése folytán a m. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék 1876. évi október hó 17-ón 7649. sz. alatt következő íté­letet hozott: A budapesti kir. ítélőtáblának fentebbi keletű és számú ítélete helybenhagyatik. Indokok. Mert ha bizonyítottnak vétethetnék is az, hogy peres felek között az alku megtörtént, s hogy alperes attól visszalépett, felperes mégis keresetével helyesen lett elutasítva; de azért, mert felperes nem árkülönbözet, hanem kártérítés iránt inditá keresetét, és mert egyrészről a bíróság közbenjárásának igénybevétele nélkül, önkényt teljesittetvén az eladást, ezen önkénytes cselekedetének következményeit viselni tartozik, másrészről pedig, mivel különben is alperes határozott tagadása ellenében sem az árak csökkenését, sem azt, hogy a kérdéses lencsét a kitett áron adta légyen el, s tekintettel a piaczi árakhoz drágábban eladni nem lehetett volna s így a követelt kárt valósággal szenvedte, bizonyítani meg sem kí­sérletté. 31. Tulajdoni igénjkeresetnél nemcsak a jogczím, hanem az igényelt ingók átadása és azon körülmény is igazolandó, ini módon jutott foglalást szenvedett azok birtokába. (1876. évi október hó 18-án 9269. sz. a.) B. Eduárdnak V. Emil L, B. István II. és M. Adél III. rendű alperesek elleni, ingók tulajdona iránti perében az elsőbiróság követ­kező végzést hozott: Az 1875. évi ápril hó 19-én felvett végrehajtási jegyzőkönyv­ben 1., 2., 3., 4., 5., 6., 8., 9., 18., 19., 21., 35., 37., 49., 58. sorszá­mok alatt foglalt tárgyak, a 3., 4. ós 35. sorszámban foglalt ágyruha kivételével, mégis a 67., 68. és 69. sorszámok alatti tárgyak, az összeírásból feltétlenül kitöröltetni ós a birói zár alól felmentetni rendeltetnek; továbbá a 20., 36., 39., 51., 53., 54. sorszám alattiak

Next

/
Oldalképek
Tartalom