Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XVI. folyam (Budapest, 1877)
22 határozat daczára is az alperes által tett megrendeléseket a dohánykiszolgáltatás és tett fizetőseket igazoló könyveit előmutatni elmulasztotta, e nélkül pedig az ügyet teljes megnyugvással tisztába hozni nem lehet, felperes keresetével elutasitandó volt. Felperesnek felebbezése folytán a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla 1875. évi október hó 11-én 8044. szám alatt következő Ítéletet hozott: Nevezett királyi törvényszéknek fentebbi keletű és számú ítélete, melylyel felperes keresetével elutasittatott, a perköltségek kölcsönösen megszüntettek és a periigyelő munkadija a csődtömeggel szemben 96 frtban állapíttatott meg — a perügyelő dijára nézve érintetlen, egyéb részeire nézve felhozott indokaiból helyben hagyatik; a felebbezvényben felhozott azon érvelés, miszerint a kereset alapjául befektetett A. és B. alatti okmányok az azokon látható javítások daczára is bizonyítékul szolgálhatnak, miután az azokban felsorolt egyes tételek az összesitett összegekkel összehangzanak, tekintetbe vehető nem volt, mert azon okmányoknak hitelessége legfőkép az által vész el, hogy az igazitások nemcsak az egyes tótelek összegezésénél, hanem maguknál az egyes tételeknél is észlelhetők; azon érvelést sem lehetett elfogadni, miszerint a megrendelések befektetése által az ügy még inkább összebonyolittatott volna, mert a dolog természetéből foly, hogy minden oly követelés, mely valamely megrendelésre lett kiszolgáltatáson alapszik, legkönnyebben ugy tisztázható, ha a megrendelésről szóló irat vagy iratok előmutattatnak. Felperesnek ujabbi felebbezése folytán a magyar királyi Curia mint legfőbb ítélőszék a másodbirósági Ítéletet helybenhagyta, az abban felhozott okokon kívül még azért is, mert: felperes az eredeti okmányok felmutatása felett 1874. évi november 25-én megtartott tárgyaláskor, de a per folytán is beismerte, hogy a csatolt kimutatások alapját az azokban hivatkozott dohánymegrendelések és ezekhez ragasztott nyugták képezik. Ezeknek, mint amazok kiegészítő részének beperesitése nélkül tehát, a vakarások és kijavítások miatt hitelességükben különben is megingatott, de alperesi részről is megtámadott kimutatások, alperes elmarasztalására bizonyitékot nem szolgáltatnak.