Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XVI. folyam (Budapest, 1877)
110 átruházni szándékozott, ilyetén a házas felek közötti vagyonátruházási szerződések pedig mint jóhiszemű hitelezők követelései érvényesítésének meghiúsítását czclzók, azok irányában joghatályosoknak különben sem fogadhatók el; minthogy továbbá a kihallgatott tanuk vallomásai — F. Vincze kivételével felperes keresetét nemcsak hogy nem igazolják, sőt azt teljesen megczáfolják, az utóbb nevezett tanú pedig csak azt vallja, hogy a foglalás alá vett két ökröt, két más ökörért tanutói felperes cserélte be, hogy azonban a cserébe adott két más ökör ós a pénz felperes kizárólagos tulajdona lett volna, azon körülmény már annálfogva is, hogy akkor a gazdaság A. szerint II. rendű alperes tulajdona lévén, abban felperes csak közszerzeményes lehetett —bebizonyitottnak szintén nem vehető: mindezeknél fogva felperes kereseti igényével feltétlenül elutasítandó volt: A magyar kir. Curia mint legfőbb Ítélőszék pedig következő végzést hozott: A budadapesti kir. ítélőtáblának végzése, mennyiben felperes a 4. tételszám alatt lefoglalt két ökör iránti igényével elutasittatik, az abban felhozott indokoknál fogva helybenhagyatik, a végzésnek az elsőbiróság végzését helybenhagyó része ellen közbevetett felperesi felebbezés pedig a p. törvk. rendt. 295. §. értelmében visszautasittatik. 85. A törvényes utón orvosolható bántalmazás önbiráskodólag testi sértés által bűntelenül visszatorolható nem lévén: a testi sértés által történt bántalmazás folytán indított kisebb hatalmaskodási perben az a körülmény, hogy a bántalom kölcsönös volt, a kereset elutasítását nem vonja maga után. (1876. szeptember 11-én 8493. sz. alatt.) P. Czilenek P. Ádám ellen kisebb hatalmaskodás iránt indított sommás perében az elsőbiróság alperest a kisebb hatalmaskodási birság lefizetésére kötelezte. A budapesti kir. ítélőtábla 1876. évi márczius 28-án 4552. sz. alatt hozott ítéletével, az elsőbiróság ítéletét megváltoztatta és felperest keresetével elutasította: mert L. Anna és L. János hit alatt kihallgatott tanuk vallományaiból kitűnt, hogy felperes férjének segítségével alperest a korcsmából kilökte, s e szerint bántalmazta. Ily helyzetben ha alperesnek O. István, S. György és F. János tanuk előtt tett azon nyi-