Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XV. folyam (Budapest, 1877)

10 A mi a felperesileg követelt s alperes által túlságosan felszá­mítottnak állított munkadíj mennyiségét illeti, e tekintetben felhozott kifogása már az okból sem jöhetett figyelembe, mert felperes a jelentéshez csatolt levélben határozott — a kereseti — összeget követelvén, annak mennyisége által a részvényesek részéről kifogás senki által sem tétetett, sőt a mennyiben a díjazást elrendelte, azt alperes társulat maga sem találta túlságosnak, abbeli intézkedése pedig, mely szerint az igazgató-tanácsot a bizottság méltó díjazása iránti intézkedésre felhívta, az nem felperes, hanem a többi bizottsági tagokra, kik határozott összeg követeléssel fel nem léptek, vonat­kozott. De mennyiben a kereseti összeg birói megállapítás tárgyát képezi is, ugy az a felperes által teljesített munka nagysága ós értéke szerint bírálandó el; tekintve pedig, hogy felperes által teljesített munkálatnál, nemcsak az A) alattiban foglalt jelentés szerkesztése, hanem az annak elkészítéséhez szükségelt nagytei'jedelmü előmun­kálatok képezik a munka értékét, tekintve pedig, hogy a kihallgatott tanuk vallomása szerint a munka alapját a vasuttársulatnak összes jegyzőkönyvei, a kormány és a társulat között folytatott összes leve­lezések, szerződések, munkakimutatások, könyvek, levelezések, egy­általán az összes okmányok áttanulmányozása, valamint az osztrák birodalmi vasút engedélyezési okmányai és alapszabályainak össze­hasonlítás tekintetébőli áttanulmányozása képezték, mely okmányok tartalma, és azoknak a jelentés szerkesztésénél felhasználható értéke, miután azok jelen perben fel nem mutattatván és azok felett érdem­leges tárgyalás nem tartatván, a bíróság által elbírálható nem volt, és így a felek kérelméhez képest oly egyéneknek, kik a vasúti ügyek­ben jogi szempontból és éveken át dolgozván, a munka alapját képező okmányok felhasználhatóságát és a jelentés melletti alkalmazható­ságát, valamint azok áttanulmányozásához szükségelt idő mennyi­ségét és munka nagyságát saját tapasztalataikból legjobban elbírál­hatják, szakértőkénti használata szükségeltetett. A kinevezett és hit alatt kihallgatott szakértő urak egybehangzó véleményük szerint az .4,) alattiban foglalt jelentés elkészítéséhez, mint a tanuk által is igazoltato.it a vasúttársaság összes jegyzőkönyvei, szerződések, munkakimutatások, könyvek, levelezések és általában az összes okmányok, az angol bank valamint a magyar kormány között foly­tatott összes levelezések áttanulmányozása, az összes magyar-osztrák birodalmi vasutengedélyezési okmányai és alapszabályai összehason­lítás tekintetéből áttanulmányozása szükségeltetett, és megengedhetőnek tartják, hogy az A) alattiban foglalt jelentés 7 havi időt vehetett

Next

/
Oldalképek
Tartalom