Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XII. folyam (Budapest, 1875)
21 birtoka T. Ferencznek adományoztatván, az jóllehet származását T. Ferenczné T. Zsuzsánna ágáról vette, nem az ő, hanem férjének tulajdonává vált, mert azon időben, midőn a földes uraság a jobbágyi javakról szabadon rendelkezett, e vagyont T. Ferencznek adományoztatván, annak az előbbi időkről honnan lett származása figyelembe nem jöhet; kétségtelen ennélfogva az is, hogy T. Ferencznek 1841. évben történt halála után annak özvegye nem mint tulajdonos, hanem csakis özvegyi jogánál fogva maradt a birtokban, a tulajdonjog pedig örökösödés utján annak gyermekeire szállott. Minthogy azonban e gyermekei közül örökjogát tényleg csakis T. Mihály érvényesítette, ki a vagyonban — a tanuk vallomása szerint— önállólag gazdálkodott s részint szorgalma, részint nejének hozománya által azt terheitől tisztázta és rendezte, mig T. Zsuzsánna és Sára testvérei örökjogukat érvényesíteni elmulasztották, mely mulasztásuk folytán e jogukat jelenleg már azért sem érvényesíthetik, mert azt az ősiségi nyiltparanss 9. §-ában kiszabott határidő alatt nem eszközölték, sem a 11. §. értelmében az özvegyi jog ellenében igényüket be nem jelentvén, azok elenyészettnek tekintendők. A m. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék azonban a pesti királyi tábla ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság Ítéletét hagyta helyben; mert tekintettel arra, hogy alperesek édes anyjuk, özv. T. Ferenczné özvegyi jogánál fogva 1869. évig a kérdésben levő 2/4 úrbéri telek birtokában volt, a gyermekek és szülők közötti viszonynál fogva alperesek édes anyjuk ellen öröklési igényüket annak életében, e részbeni keresetük különbeni elenyésztének terhe alatt érvényesíteni nem tartozván, az ősiségi rendelvény 11. §-a nem alkalmazandó. T. Mihály fivérük ellen pedig az ősiségi rendelvény 9. §-a alapján öröklési keresettel fellépniök szükségük annál kevésbbé volt, mivel addig, mig a fenn emiitett özvegy élt, T. Mihály maga sem volt hivatva az örökség birtokbavételére. 96. Igényper tárgyát készpénz is képezheti. Ezen esetben elegendő felperesnek annyit bebizonyítani, hogy a végrehajtottnál talált pénz az ö tulajdonát képezi, a nélkül, hogy a pénzek egyes nemeit külön felsorolni, vagy azon jeleket, melyek által az igényelt pénznemek más hason pénznemektől megkiilönböztetendök, részletesen leirni szükséges lenne. (1874. martius 31-én 2337. sz. a.) K. Móricz felperes B. Vilmos mint foglaltató s elsőrendű, ugy K. Dávid mint foglalást szenvedett és másodrendű alperes ellen