Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XII. folyam (Budapest, 1875)
lü elhalt fivére is felperest örököstársul fogadták és a per alatti ingatlanokból álló osztályrészben önkényt részesítették; alperes azon állítása pedig, mikép ö a magyar nyelvben járatlan lévén, az általa aláirt okmány tartalmát nem értette volna, a felperes által D) alatt becsatolt levél s alperesnek ugy a meghatalmazványon, mint a B) alatti kérvényen is előforduló magyar aláírása által megczáfoltatott s már azért sem jöhet figyelembe, mert felperes azon állítása, hogy Pesten és más helyeken a magyar nyelvben oktatást nyert, kétségbe nem vonatott. A m. kir. Curia mint legfőbb Ítélőszék azonban a kir. tábla ítéletét megváltoztatta és az elsőbiróság Ítéletét hagyta helyben; mert felperes keresetét a B) alatti kérvényre alapítja, mely felperes, továbbá ennek fivére S. János nevében sz. kir. Korpona város törvényszéke telekkönyvi osztályához a végett nyújtatott be, hogy a kereseti ingatlanságok szóbeli egyezség alapján felperes részére átkebeleztessenek. Minthogy azonban azt, hogy ezen egyezség valósággal megköttetett volna, felperes alperesnek tagadása ellenében nem bizonyította, a B) alatti beadvány által pedig, miután ennek szövege idegen kézzel íratott, annak tartalma alperes által tagadtatik és a kihallgatott elöttemező tanuk sem az aláírásnál jelen nem voltak, sem arról, hogy azon szóbeli egyezség valóban létrejött volna, tudomással nem birnak, a kérdéses szóbeli szerződésnek létrejötte bebizonyító ttnak nem tekintethetik, ennélfogva felperest, minthogy keresetének alapját nem igazolta, el kellett utasitani. 87. 1. Nem ítélhető meg a kisebb hatalmaskodás] bírság oly esetben, midőn a bántalmazó ellen a bántalmazott viszont tettleges bántalmazás által magának elégtételt szerzett. 2. Az alperes által támasztott viszkereset megítélhető azon esetben is, ha felperes keresetével elutasittatik. (1874. február 25-én 929. sz. alatt.) J. István felperes M. János alperes ellen 42 frt hatalmaskodási bírság és járulékai iránt keresetet indítván, alperes tagadta a tettleges bántalmazást s azt állította, hogy ellenkezőleg őt verte meg felperes nemcsak, hanem ezürét és kalapját is elvitte, melyek értéke ugy szűre ujjába bekötve volt szintén elvitt 7 frtra nézve viszkeresetet támasztott. Mindkór. fél tanukra hivatkozván, azok kihallgatása