Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VIII. folyam (Budapest, 1873)

111 Továbbá hivatkozik az elbirtoklásra, mert a helyszínelés óta 3 évnél több mult el. Végre kifogást tesz a haszonvételek s azok felszámi­tása ellen. A tárgyalás befejezte után az elsőbiróság felperest kere­setével elutasitotta, s a perköltségeket kölcsönösen meg­szüntette. A pesti kir. Ítélőtábla pedig 1868. aug. 4-én 12,680. sz. a. következő Ítéletet hozott: A. B. alatti adásvételi szerződés szerint felperes nem átalában , hanem a holdszámnak és aránynak meghatáro­zásával adván el alpereseknek a Matyasócz helységben lévő Curiáját s ugyanazon helység határában létező 10 köblös szán­tóföldjét és rétjét, mind a földnek, mind a rétnek köblét 40 pfttal a Curiát pedig 240 pfttal számitva 640 pftért, s igy alpe­resek ezen szerződésnél fogva többhez, mint a Curiához és 10 hold szántóföldhez és réthez tulajdonjogot nem szerezvén, ezen irott és határozott tartalmú szerződés ellenében pedig Felföldy Dániel, különben is egyes és alperesekkel rokonságban lévő tanúnak vallomása az ezen ügylet megkötésekor hatályban volt, s azért ennél alkalmazandó ausztriai polg. törvénykönyv 887. §-a szerint figyelembe nem vétethetvén, a többi tanuk val­lomása pedig részint semmi bizonyitékot sem nyújtván, részint a szerződést megelőző s a tanukkal folytatott alkudozásokra vo­natkozván; s azért ezen a felperes s alperesek között fenforgó ügyre nézve döntő fontossággal nem birván, végre alperesek elévülési kifogása, miután a tulajdonjogot nem bekebelezés által nyerték, hanem mint tulajdonosok a helyszínelés alkalmával je­gyeztettek be, a p. törvk. 1467. §. világos értelménél fogva figyelmet nem érdemelvén. Másrészről felperes azon követelése, hogy a matyasóczi 65. számú tjkönyvbe felvett nemesi birtokból 1230/100 hold rét tulajdonául mondassák ki, a hold mennyiségét tekintve a C. alatti kimutatással, mely szerént felperes által nem követelt bel­telken kivül, a matyasóczi földbirtok 11,315 • ölet, a rétbirtok pedig 11,788 • ölet; tehát a kettő együtt 1200 • öllel szá­mitva 19 holdat és 503 • ölet tesz, — melyből azonban B. szerint, a nélkül, — hogy mennyi legyen a föld és mennyi a rét megkülönböztetve volna 10 hold föld és rét alpereseknek adatott el, — nyilván ellenkezvén, felperes keresete e szerint csak 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom