Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VII. folyam (Budapest, 1873)
111 ellátták, de azt is, hogy nevezett nékick ezen szívességüket halála esotére jutalmazol ígérte, ugyanazért felperesek kereshetősége megállapíttatik, — a kereseti összeg azonban, mennyiben a kihallgatott szakértők, a kiérdemlett összeg iránt eltérőleg nyilatkoznak, de egyik tanú Csorba Károly bit alatt azt állítván, hogy ő a megholtat 2000 ftért sem látta volna el, Léderer András kassai vendéglős pedig a felszámított összeget túlságosnak nem tartja, ily körülmények között a kereseti összeg bíróilag évonkint 2000 f:tal számítva 4000 ftban állapittatik meg, s alperes a fent kitett 4000 ft tőkének s ennek 1865. évi február 13 tói mint a kereset beadása napjától számítandó 6°/0 kamatainak megfizetésében maraszta'tatik el. A m. kir. Curia, mint legfőbb itélőseék azonban mindkét alsóbirósági itélet m ^változtatásával felperesekot keresetükkel elutasította; mert azok maguk sem állítják, hogy néhai Bernáth Józsefet az utóbbi által határozottan elvállalt fizetési kötelezettség feltétele alatt élelmezték volna, sőt nyíltan beismerték, hogy nevezettnek lakást és élelmezést a jövendőbeli örökösödés reményében szolgáltattak ki, ily helyzetben pedig azon körülmény, hogy örökösödési reményeik meghiúsultak, illetőleg B. József azon biztató ígéreteit, hogy végrendeletében felperesek gyermekei javára fog rendelkezni, meg nem tartotta, felpereseket nem jogosíthatja fel arra, hogy a szerződésileg biztosított vÍ8zonkötelezottség kikötése nélkül általuk önkénytesen teljesitett élelmezést, Bernáth József hagyatéka ellen utólag felszámíthassák, illetőleg a felszámitott élelmezési járadék megtérítését Bernáth József örököseitől követelhessék. CXXII. A hátrahagyott házastársnak azon esetben is ha elhunyt házastársával közös végrendeletet tetőjogában áll saját vagyonával, a közös végrendelettől eltérőleg is intézkedni, ha ily intézkedés a közös végrendeletben határozottan ki nem záratott. (1872. június 13. 3973. sz. a.) O, Sándor, O. Sándorné és O. Mária T. Teréz férjezett Kiss Józsefné ellen keresetet indítottak, melyben előadják, hogy