Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VII. folyam (Budapest, 1873)

20 egyes hitelesítésekre rótt nem csekély bélyegilleték miatt felette költséges volna, másrészről pedig minthogy a telekkönyvi ható­ság, nem önálló hivatal, hanem a tszéknek szakosztálya, ezen körülmény lehetségessé teszi azt, hogy a tszék a hozzá benyúj­tott folyamodványokban kijelölt birtokállag iránta telekkönyv­ből betekintés utján teljes meggyőződést szerezhet, sőt ez hiva­talból eszközlendő. A m. kir. Curia, mint semmitőszék, — a semmieégi pa­nasznak helyt adott, s tekintve, hogy a telekkönyvi kivonat becsatolását a ptr. 580. §. nem rendeli, a megtámadott végzést a ptr. 297. §. 22. pontja alapján megsemmisítette, a megyei tszék helyébe lépő kir. tszéket pedig a folyamodvány törvény­szerű elintézésére utasitotta. 540. A községi bíráskodásnak helye nem lehet, ha a per­ben maga a községi bíró fel, vagy alperesként van ér­dekelve. (1872. évi június hó 27-én 6912. sz. a. kelt határozat.) O. Mihály ügyvéd által képviselt H. Gora felperesnek, M. Nicolae alperes ellen 7 ft 50 kr és járulékai iránti sommás perében a szász-régeni kir. járásbíróság, f. év ápril hó 26-án 2638. sz. a. kelt végzésével, a keresetet visszautasította, felpe­res ezen végzés ellen május 15-én 2909. sz. a. semmiségi panaszt adott be; mert jelen esetben a ptr. 480. §-ának helye nem lehet, mivel alperes maga a községi biró, és igy nem lehet alperesbiró is, mert a közeégi jegyző és esküdt nem Ítélhetnek a községi biró ellen, ki alatt állanak. Kéri a kereset tárgyalására a bíróságot utasítani. A m. kir. Curia, mint semmitőszék, a fenebbi végzést a ptr. 297. §. 1. pontja alapján megsemmisítette, s a kir. járásbí­róságot a keresetlevél szabályszerű elintézésére utasitotta; mert a kereset a községi biró ellen lévén intézve, ki az illető községi bíróság egyik tagja, miután ez ügyben alperes a ptr. 56. §. a) pont szerint nem biráskodhatik, nélküle pedig az

Next

/
Oldalképek
Tartalom