Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. V. folyam (Budapest, 1872)
89 zetésére elmarasztaltattak, akkor miért állott el tőlük? a kérvényben és végrehajtási végzésben a fizetési meghagyás jogérvényessége ki nem mutattatván, a végrehajtási végzés alaptalan. Ez okból az 5031. számú végrehajtási végzést és ennek folytán hozott 2598. számú törvényszéki határozatot megsemmisíteni kérte. A m. kir. Curia, mint semmitőszék, a semmiségi panaszt, a mennyiben az alispánnak, mint közigazgatási hatóságnak végrehajtást rendelő végzése ellen intéztetett, — tekintve, hogy a kir. semmitőszék a közigazgatási uton hozott határozatok felülvizsgálására hivatva nincs, visszautasította; — a mennyiben pedig a végrehajtási eljárást támadja meg, annak helyt adott, s az egész végrehajtási eljárást minden követkéz, ményeivel megsemmisítette; mert a polg. törvk. rendt. 345. §-ban elősorolt végrehajtható határozatok között a közigazgatási hatóságok határozatai nem emlittotvén, a közigazgatási uton hozott határozatok végrehajtását czélzó megkeresések közül csak azokat hajthatja végre a polgári biró, melyek végrenajtására valamely külön törvény világos rendelete által utasítva van, az alispánnak, mint közigazgatási hatóságnak határozásai azonban ezek közé nem tartozván, az eljáró törvényszék, tekintettel a telekkönyvi rend. 85. §-ára is helytelenül járt el, midőn az alispán végrehajtást rendelő végzése alapján a végrehajtási zálogjog telekkönyvi feljegyzését elrendelte s a foglalást és becslést foganatosította. 456. Ágytól és asztaltól az 1868. 48. tczikk életbelépte előtt szentszékileg elválasztott, s az időközi áttérés által vegyessé vált házasságbeli nem katholikus házas fél, maga személyére nézve a végelvállási keresetet saját bírósaga előtt megindíthatja, miután már a szentszék, mint alperes bírósága hozza az 1868. 48. tczikk 1. §-a alapján benyújtott végelvállás iránti keresetet, habár elutasitólag is elintézte.