Dárday Sándor - Gallu József (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. IV. folyam (Budapest, 1871)
92 az csak azon indokból történt, mert felperes az elsőbirósághoz az iránt benyújtott kérvényében azt nem kérelmezte, és így a bíróság a kérelmen tul terjeszkedett, felperesnek alperes elleni jogait nem érinti. Felperes továbbá dijait és kiadásait a tömegen egyátalában nem érvényesíthette, mert a másodbirósági határozat által a csőd megszüntettetvén, illetőleg az az ellen közbevetett felfolyamodásnak a csődöt kérelmezett jelenlegi alperes által lett visszavonása folytán a tömegett képezett összes vagyon a zár, illetve a perügyelő kezelése alól feloldatott, felperes dijai s kiadásai pedig akkor még megállapítva nem lévén, kielégittetését nem kérelmezhette. De ép alperesnek az érintett körülményben rejlő azon lénye, hogy ő a másodbiróság által hozott, a csődöt megszüntető határozat ellen közbetett felfolyamodását visszavonta, magában foglalja a következtetést, hogy ő maga csődeljárási kérelmét alaptalannak tartotta; de miután az egész eljárásra mégis Ő szolgáltatott okot, az ő érdekeinek megóvására lett perügyelő és tömeggondnokká felperes kinevezve; s így a felmerült perügyelői és gondnoki dijak s kiadásoknak oka is alperes tényében rejlik, természetes: hogy a következmények terhének viselésére kötelezendő, és pedig még azon esetre is, ha beigasoltatott volna is alperesnek e részben felhozott azon állítása, miszerint a jelzett elállás közösen történt alperes és bukottal, mert ezen körülmény legfeljebb alperes és bukott közt szolgálhat alapul valamely ujabb jogviszonyra, de felperes jogait az nem érintheti. Alaptalan továbbá alperesnek mindazon kifogása, melyekkel a követelt munkadijak s kiadások valódiságát illetve, azt Tagadásba veszi, hogy felperesnek kereseti kiadásai meglettek, vagy hogy a munkadijakat kiérdemelte volna; mert ezen dijak s kiadások az illető bíróságnak másod és harmadbiróságilag is megerősített határozatával állapitatván meg, annak érvényét itt ilyetén kifogásokkal meggyengíteni nem lehet. Annál kevésbé volt figyelembe vehető, azon további alperesi kifogás, hogy a jelen kereset, legfeljebb kártérítési czimen követeltethetik, mert felperes kereseti követelése minden kétséget kizáró bírói határozaton alapulván, azt a kártérítés fogalma alá vonni egyátalán nem lehet.