Dárday Sándor - Gallu József (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. IV. folyam (Budapest, 1871)

194 az elsőbirósági itélet megváltoztatásával ily értelemben elma­rasztalni kellett. Ezen itélet ellen pedig alperesnő élt felebbezéssel, mert a 2. sz. a. beszavatolási okmánynyal kimutatta, hogy édes atyja néhai M. Pálnak csakis szükség — és leltár jogkedvezménye melletti örököse, s igy miután csakis kötelesrészt kapott, az pedig Ősi adóssággal nem terhelhető, elmarasztalható annál­kevésbé volt, mivel fivére É. szerint az ősi adósságok fizetését magára vállalta, s a jelen követelés kamatjait is G. szerint 1858-ik évig maga fizette; — mert nem áll, hogy ő a hagya­téki ingatlanok V6 részét nyerte volna örökségül, miután az E. alatti folytán csak a kötelesrész biztosításául történt az in­gatlanok Y6 részének ne vérei telekkönyvezése; — mert az öröklés idejekor hatályban volt osztrák ptkönyv 550. és 821-ik §§-ai szerint, beszavatolás után az örökösök egyetemleges köte­lezettsége megszűnvén, kiki csakis öröksége aránya szerint kötelezhető a hagyatéki adósságok viselésére, tehát ő e szerint legroszabb esetben is csak a felperesi követelés 1/6 részében lenne marasztalható. Mely felebbezés következtében a m. kir. Curia, mint leg­főbb ítélőszék 1871. évi márcz. 23-án 6653: 1870. sz. a. követ­kező ítéletet hozott: A pesti kir. ítélőtábla ítélete azon kiigazítással, hogy al­peresnő nem M. László, hanem néhai M. Pál utáni öröksége erejéig tartozik fizetni, az abban felhozott indokoknál fogva iielybenhagyatik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom