Pap Dávid (szerk.): Kereskedelmi törvény. 1875. XXXVII. törvényczikk (Budapest, 1901)

110 Kereskedelmi törvény 270. §. vetélés tárgya felosztható, jogában áll azt felosztva ér­vényesíteni a nélkül, hogy e miatt jogát az egész kö­veteléséhez azon adós ellen elvesztené, ki ellen azt csak részben érvényesítette. 270. §. A megtámadott egyetemleges adós a hi­telező ellen csak oly kifogásokkal élhet, melyek öt személyesen vagy az adóstársakat mind a hitelező ellen illetik. Kereskedelmi ügyletekben és átalában mindazon esetekben, melyekben a jelen törvény egyetemleges kötelezettséget állapit meg, az egyetemleges adós a követelés felosztását, vagy a többi adósok előzetes beperlését nem követelheti, s azért, mert a hitelező által az egész követelésért egyedül lett megtámadva, kifogással nem élhet. Ugyanez áll a kezesre nézve is, ha a kezesség kereskedelmi ügyletből eredő kötelezettségért lett vállalva, vagy ha maga a kezesség kereskedelmi ügy­letnek tekintendő. 1. A kezes kötelezettségének szükségképen] előfeltétele az, h. maga az, a kiért a kezesség vállaltatott, a jogosítottként fellépő irányában azon kötelezettségben álljon, melyet ez a kezes irányában érvényesíteni kiván, továbbá a kezes semmi viszonyok között sem lehet többért felelős, mint maga a főkötelezett. (967/92.) Harmadik személy részéről a.hitelező irányában elvállalt az a kötelezettség, mely szerint a vevő által eszközlendő vásárlá­sokból felmerülő tartozásokért szavatol : kezességei képe/.. (Győri T. II. Gr. 17/98.) Ez a nyilatkozat : (dia abban a helyzetben leszek, nővérem tartozá­sát kifizetem)), korlátlan és egyetemleges fizetési kötelezettséget nem létesít és az ki nem mondható azoknak az adatoknak és viszonyoknak kiderítése nélkül, melyek álapján megállapítható lenne, hogy a nyilatkozó abban a helyzetben van-e, niikép a tartozást kifizetheti, a végrehajtási eljárásra pe­dig e megállapítás fenn nem tartható. (Bp. T. II. G. 77 1)7 2. Ha a főkötelezett beismerte a követelés fennállását, a hitelező azt a kezes ellen külön bizonyítani nem tartozik. (530/97.) 3. A készfizetői kezesség jogi természetével nem ellenkezik, h. a kezes esetleg a főadósra nézve létesült feltételektől eltérően, nevezetesen csak olyan leltételek mellett van kötelezve, melyek mellett magát valósággal leköte­lezte. (G. 510/98,) A 27!). §-nak az a rendelkezése, h. a kezes a követelés fel­osztását vagy a többi adós előzetes beperlését nem követelheti, nem tekint­hető olyannak, a mitől a felek külön megállapodása mellett eltérésnek helye nem volna. (G. 190/98.1 4 A 270. §. sz. a mtámadott egyetemleges adóstársaknak, kikkel a kezes egy tekintet alá esik, az a kifogása, h. a teljesítésre haladék enged­tetett, csak a haladékot nyert alp.-t illeti meg, mert a teljesítés meghosz­SzabitásárayonatkozÓegyezséga foadós kötelezettségének lényegét nem érinti 2B9. g. V. ö. : K. T. 270. — I- : 0. P. T. K. 891—89.'!. — L. 1881 : XVII. t.-cz. 70. §. - L. Keresk. Elj. 5. §. 270. g. V. ö. : K. T. 268., 269. §§. — L. : O. P. T. K. 1357. — L. : V. T. 66—09., 91. §. — L.: 1881 : XVII. t.-cz. 69., 199.. 220. íj§. — Az 188:', : XXV. t.-cz. 23. §. sz. a korcsmai hitelre vonatkozó kezességi szerződés érvény­telen. — L. 1898 ; XXIII. 38., 70. §§.

Next

/
Oldalképek
Tartalom