Márkus Dezső: Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. II. kötet (Budapest, 1906)

KinestaláJás. Ml idézett 1871. és 1873. évi pénzügyministeri rendeletekben is kifejezésre jutván, felp.-éknek a már idézett 37.668/1816. sz. a. kibocsátott kir. rendeletre alapított az az érvelése, hogy a nemzeti múzeum és a pesti egyetem által gyakorolt kiválasztási és megtartási jog, ezeket az intézeteket csak a találóknak és földtulajdonosoknak az ö nyilatkozataik szerint esetleg természetben kiadandó jutalékukon felül, vagyis ha nevezettek részüknek természetben kiadását követelik, csak a kimutatást illető jutalékban gyakorolható, — alaposnak elfogadni nem lehetett. Mert még ha a kir. leirat idevonatkozó rendelkezésének az az értelem lenne tulajdonítható, amelyet annak felp.-ek tulajdonítanak, akkor is kétségtelen, hogy eme rendelet szerint is, a cs. és kir. régiség- és éremgyüjtemény részére a kiválasztási és megtartási jog feltétlenül van fentartva, amely 'jog a fentebb kifejtettek szerint az alkotmány visszaállítása s az 1867. évi közjogi átalakulás folytán a m. nemzeti múzeumra hárult és ez által korlátlanul és feltétlenül gyakorolható. A mi ezek után a nemzeti múzeum által megtartandó egész kincsleletből felp.-eket illető jutalék milyen érték szerinti megtérítését illeti, e tekintetben a már fentebb idézett kir. leiratok és rendeleteknek többször egymástól eltérő rendelkezéseinek helyes értelmezésénél mindenekelőtt szem előtt tartandó az a körülmény, hogy valamennyi e tárgyú rendelet egyes felmerült konkrét eset alkalmából hozatván, tartalmuk rendszerint két részből áll, általános és a jövőben is szemmértékül szolgáló szabályból és eme szabálynak az épen fenforgott esetre ennek körülményei és czélszerüségi tekintetek által javalt alkalmazás módjára vonatkozó intézkedésből. A midőn tehát a felvetett kérdésnél a zsinórmértékül szolgáló és a kir. leiratokban foglalt általános érvényű szabály megállapítása a feladat, ez csak a fentebb jelzett különbség szorgos figyelemben tartása mellett ugy oldható meg helyesen, ha a rendeletekben kifejezésre jutott törvényhozói akarat ós intentió kutatása nyomán állapíttatik meg ama szabály. Ily szempontból véve bírálat alá a kir. leiratokat és rendeleteket, megállapítható, hogy az általános szabály az, hogy a kincsleletnek a kiválasztási és megtartási jog gyakorlása után fenmaradó része természetben felosztandó; a kiválasztási és megtartási jog alapján megtartott tárgyak pedig igazságos kártalanítás mellett teljes értékben váltatnak meg. így rendelkezik az 1812. évi nov. ]2-én, az 1813. jul. 17-én és 1816. szept. 10-én kibocsátott kir. rendelet. Ezen rendeletek szerint a részesedésre jogosítottakat jutalékuk természetben illeti; a természetben részesedés korlátolva van az esetleg gyakorlandó megtartási jog által s az utóbbi jog alapján megtartott tárgyakért igazságos és teljes kártalanítás jár. Hogy az igazságos és teljes kártalanítás nem azonos a fémértékkel, hanem ez alatt az egyes tárgyak mű- és régészeti értékét is magában foglaló becsüt, egyszóval a tárgyaknak forgalmi árát kell érteni, az az igazságos és teljes kártalanítás fogalmából, de annálfogva is kétségtelen, hogy a rendeletekben elvül a természetben felosztás van kimondva, mely a kiválasztási és megtartási jog által csak esetleg van korlátozva; s igy a logikai következetesség, de az igazság és méltányosságba ütköznék, hogy mig a földtulajdonos és találó jutaléknak természetben kiadása esetében a kiadott tárgyaknak értékesítésével azoknak mii és régészeti becsét is megkapnák, abban az esetben, midőn különben is a kincstár javára előjogként jelentkező megtartási jog által a természetben részesedéstől elesnek, a megtartott tárgyaknak csak mint jelen esetben is a forgalmi értéknél tizszerte kisebb fémértékkel kellene megclégedniök, s a kincstár a mü és régészeti értékben rejlő tetemes értéktöbblettel a találok és földtulajdonosok világos kárával gazdagodnék. A most kifejtettek helyességét megerősíti még az is, hogy valamennyi hazai jogi iró tanítása szerint a kincs fogalma nincsen a nemes fémekhez (arany, ezüst) kötvs, a kir. leiratokból és rendeletekből sem mutatható ki ezzel ellenkező szabály; amiből következik, hogy ama rendeletek egynémelyikében előforduló eme kifejezés: „belső érték", nem lehet általános szabály; minthogy az értéktelen anyagból álló kincsleletekre alkalmazást nem nyerhetne, holott általában nincs kizárva, hogy ilyen esetleg nagy értéket képviselő kincsleletek előfordulhatnának. Valamely tárgy teljes értéke