Vargha Ferencz (szerk.): Bűnvádi perrendtartás. Az összes melléktörvényekkel, rendeletekkel, joggyakorlattal (Budapest, 1901)
Bűnvádi perrendtartás 177. §. 117 Szokásos biintetteskép ismeretes, ha a késedelem veszélylyel jár, vagy h:l a közönség számára nyitva álló helyiség kutatandó át. A házkutatás rendszerint a házzal vagy helyiséggel rendelkezőnek vagy megbízottjának jelenlétében foganatosítandó. Ha az, a ki ellen a házkutatás foganatosítandó, távol van és meghízottja sincs jelen, felnőtt családtagjai vagy szomszédjai közül kell valakit meghivni. Ez utóbbi a házkutatás foganatosításánál mindazokat a jogokat gyakorolhatja, a melyek azt illetik, a ki ellen a házkutatás foganatosítandó. A járőrnek a házkutatás alkalmával csak akkor szabad zárt helyiséget vagy készüléket feltörni vagy zárat felnyitni, ha sem a velők rendelkező, sem megbízottja nincs jelen, vagy ezek a felnyitást megtagadták. Ha a feltörés vagy felnyitás a tulajdonosnak vagy megbízottjának távolléte miatt történt, az illető helyiség vagy tárgy a kutatás megtörténte után ismét lezárandó. A L20. sj. esetében a házkutatás bármikor megkezdhető és foganatosítható. Ha a járőr házkutatás vagy átvizsgálás alkalmával tárgyakat vesz őrizet alá, erről külön jegyzéket készítsen s azt vagy az érdekeltekkel, vagy a tanukkal, illetőleg a községi elöljáróságnak a házkutatásnál közreműködött tagjaival vagy közegeivel is Írassa alá. Az őrizet alá vett tárgyakat, a mennyire minőségük engedi, külön borítékba, vagy megfelelő tartóba kell tenni és a járőr tagjainak, továbbá — a lehetőséghez képest — a jelen volt községi előljárósági tagoknak vagy közegeknek, továbbá az érdekeltnek, illetőleg megbízottjának vagy a meghívott családtagnak vagy szomszédnak pecsétjével is le kell zárni. A járőr a tárgyakat rendszerint magával viszi, esetleg megőrzésük iránt másként intézkedik. 124. §. Megtartott házkutatás, valamint a ruhák és tárgyak átvizsgálása a 43. és 102. SS-ok értelmében szerkesztendő «Jelentés»-ben, uÉrtesités»-ben vagy «Tényvázlat»-ban mindenkor felemlítendő és kiemelendő : hogy a házkutatás és átvizsgálás mikor, hol, kinél, miért, kiknek jelenlétében foganatosíttatott, továbbá felsorolandók mindazok a helyiségek, tartályok és tárgyak, melyekben kutatás tartatott; végül a kutatás eredménye is részletesen leírandó. Ha a házkutatás és átvizsgálás alkalmával bűnjelek vagy gyanús tárgyak vétettek őrizet alá, az őrsparancsnokság ezeket a jelentésben részletesen egyenként és oly jelzéssel sorolja lel, hogy azoknak egyedisége, minősége, tehát azonossága és miként történt megtalálása iránt kétely ne foroghasson fenn. E czélból különös figyelemmel kell lenni a tárgyaknak netalán létező olyan jeleire vagy jellegére, melyek azoknak azonosságát kétségen kívül helyezik. Ha a házkutatásnál vagy a ruhák átvizsgálásánál tanuk egyáltalában nem voltak alkalmazhatók, e körülmény s annak indokai a «Jelentés»-ben, «Értesités»-ben vagy «Tényvázlat»-ban külön kiemelendők. III A lefoglalás, a házkutatás és a személymotozás elrendelése. 177. §. A lefoglalás a 169. §. második bekezdése esetében, a házkutatás és a személymotozás pedig mindig, irásba foglalt határozattal rendelendő el. Az elrendelésre rendszerint a vizsgálóbíró, ha azonban a késedelem veszélylyel jár, a járásbíróság, és, a 171. és 172. sj-ok eseteinek kivételével, a nyomozást teljesítő rendőri hatóság is jogosult. A járásbíróság és a vizsgálóbiró intézkedései ellen a vád tanácsnál, a rendőri hatóság intézkedése ellen pedig