Vargha Ferencz (szerk.): Bűnvádi perrendtartás. Az összes melléktörvényekkel, rendeletekkel, joggyakorlattal (Budapest, 1901)
118 Bűnvádi perrendtartás 178—180. §§. az ügyben illetékes.elsőfokú bíróságnál tehető előterjesztés. 178. §. A 171. §-ban megjelölt tárgynak lefoglalását a vizsgálóbíró vagy a járásbíróság az illető posta-, távíró- vagy távbeszélő-hivatalhoz, szállító vagy fuvarozó intézethez czimzett s a lefoglalandó küldemény tüzetes megjelölését tartalmazó írott határozatban, személyes megjelenés esetében pedig, jegyzőkönyv felvétele mellett, szóval rendelheti el. Utóbbi esetben a jegyzőkönyvnek egyik példánya az illető posta-, távíró- vagy távbeszélőhivatalnál, szállító vagy fuvarozó intézetnél marad. A lefoglalás távirat vagy távbeszélő utján is elrendelhető, ekkor azonban az alakszerű határozat utólag nyomban megküldendő. A lefoglalást, halaszthatatlan szükség esetében, az első és második bekezdésben meghatározott módon, a kir. ügyészség is elrendelheti, mely esetben az emiitett hivatalok és intézetek kötelesek a lefoglalt küldeményt a határozatról szerzett értesülésöktöl számított három napig visszatartani. Ha a kir. ügyészség részéről haladéktalanul értesítendő vizsgálóbíró ez idő alatt a lefoglalást fenn nem tartja és e tárgyban hozott határozatát az illető intézettel nem közli, a lefoglalás hatályát veszti és a lefoglalt tárgyak a czimzettnek kiadandók, illetőleg rendeltetésük helyére küldendők. 179. §. Ha az ügy elintézéséhez olyan tárgynak megtekintése szükséges, a mely valamely közhatóságnak Nagy hatósági közegnek örizete alatt van, vagy ha a bíróságnak hivatalos okiratra van szüksége, az illető hatóságot a szükséges tárgy vagy okirat áttétele, illetőiéi; kiszolgáltatása iránt meg kell keresni. Ha a hatóság vagy annak közege a megkeresés teljesítését megtagad ja, az igazságügyi miniszterhez jelentés leendő. IV. A lefoglalás, a házkutatás és a személymotozás foganatosítása. 180. §. A vizsgálóbíró vagy a járásbíróság az általuk elrendelt lefoglalást, házkutatási vagy szernélvmotozást rendszerint maguk foganatosítják, de szükség