Auer György (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár. Népbírósági Döntvénytár. Új folyam III., II. kötet 1948 (Budapest, 1949)

108 Büntetőjogi döntvénytár A valónak elfogadott tényállást véve alapul kétségtelen, hogy vád­lottat a kk. Julianna nevű gyermekével szemben családi kapcsolaton alapuló eltartási kötelezettség terhelte s mint munkaképes, kőfaragó mester e kötelessége teljesítésére bírt is képssséggel. Kétségtelen az is, hogy az 1941. évi február hó 28. napján született gyermek eltartásához 1948. évi március hó 5. napjáig semmivel sem járult hozzá, eltartási kötelességót tehát nem teljesítette. Ezt a kötelezettségét nem érintette az a körülmény, hogy a gyermeket nem tekintette tőle származottnak, mert jogi vélelem, hogy a törvényes házasság fennállása alatt fogamzott gyermek a férjtől származottnak tekintendő. Minthogy azonban a valónak elfogadott tényállás szerint a kk. gyer­mek eltartásáról részben a nagyszülők, részben az anya gondoskodott, úgy hogy a gyermek magának az anyának az elsőfokú főtárgyaláson tett nyilatkozata szerint súlyos nélkülözésnek nem volt kitéve s azt nem is szenvedett, helyes az elsőfokú bíróság az az álláspontja, hogy vádlottal szemben az 1944 : V. t.-c. 6. §-a első bekezdésének 1. pontjában meghatá­rozott vétség nem nyert bizonyítást. Az elsőfokú bíróság tehát vádlottat az ellene emelt vád alól helyesen mentette fel. B. VI. 4.707/1948. — 1948 június 10. 91. Bíróküldést nem tesz indokolttá egymagában az, hogy a bűnügy sértettje az eljáró törvényszék egyik tanácselnöke. Bp. 29., 64., 66. §. A m. Kúria: Indokolás. Vádlott bíróküldésért folyamodik és azt kéri, hogy a dr. O. L. törvényszéki tanácselnök sérelmére elkövetett felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágalmazás vétsége miatt ellene folyó bűnügyben a további eljárásra a p. törvényszék helyett más törvényszék küldessék ki, mert a p. törvényszék előtt folyamatban volt ügyeiben a bírák vele szemben elfogultan jártak el, a p. törvényszéknek tehát úgy a büntető, mint a polgári bíráit a személye iránt ő teljesen elfogultnak tartja. Vádlott azonban egyáltalán nem jelöli meg, hogy melyek azok a tények, amelyek miatt a p. törvényszók összes bíráit kivétel nélkül elfo­gultaknak tartja. Minthogy pedig a vádlott ellen folyó ügyben dr. O. L. törvényszéki tanácselnök a sértett, aki eme minőségénél fogva a bűnperben különben sem járhat el, a törvényszék hat büntető bírája pedig az 5. alatti nyilatkozatuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom