Auer György (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár. Népbírósági Döntvénytár. Új folyam III., II. kötet 1948 (Budapest, 1949)

104 Büntetőjogi döntvénytár A budapesti ítélőtábla : Indokolás. Az ítélőtábla úgy találta, hogy a törvényszék a vádbeli lopás bűntettét a tettazonosság keretén belül helyesen minősítette a Btk. 336. § 3. pontja szerint is, mert a cselek­mény elkövetésének színhelyét képező istálló ajtaja a fent leírtak szerint olyan zárókészülékkel volt ellátva, melynek felnyitásához nagyobb­fokú fizikai erő, vagy átlagon jóval felüli leleményesség kellett s ezen zárat a vádlott csak előzetes helyzetismereténél fogva tudta fölnyitni. A Kúria állandó gyakorlata szerint a cselekmény minősítésén mit sem változtat az, hogy a vádlottnak nem az istállóba való behatolása alkalmával,, hanem akkor kellett kinyitnia a zárókószüléket, amikor a sértett lová­val az istállóból ki akart menni. Hiszen a vádlott a sértett lovát csak akkor tulajdonította jogtalanul el, amikor azt az istállóból való kiveze­téssel birtokba vette. B. VII. 5.344/1948. — 1948 szeptember 16. 87. Annak a valósággal ellenkező igazolása, hogy valamely munka­viszony fennáll — nem a Btk. 391 §-ába ütköző közokirathamisítást képez, hanem a Btk. 400. §-ának első bekezdésébe ütköző és a második­bekezdés szerint minősülő közokirathamisítás bűncselekményét­Btk. 391., 400., 405. §. A buiapesti ítélőtábla: az elsőfokú bíróság ítéletének a vádlottak közokirathamísítási cselekménye minősítésére vonatkozó rendelkezését a Bp. 385. §-ának utolsó bekezdése alapján a 385, § 1. b) pontjában meg­határozott anyagi semmisségi okból megsemmisíti és a vádlottak köz­okirathamisítási cselekményét a Btk. 400. § első bekezdésébe ütköző és a második bekezdés szerint, 92. § folytán közokirathamisítás vétségévé minősíti. • Indokolás. Az eljárás tárgyát képező »munkás-igazolvány munkás­hetijegyek váltására« három, jellege szerint különböző részből áll : a ki­töltés időrendje szerinti első részben a munkaadó igazolja azt, hogy az igazolvány birtokosa nála áll alkalmazásban, a második részben a lakhely­szerinti közigazgatási hatóság igazolja, hogy az a személy, akinek arc­képe fel van ragasztva, a hatóság illetékességi területén lakik, míg a har­madsorban kiállított első — borítékoldali — részt az államvasutak a két előbbi rósz alapján és azok tartalmára tekintettel töltik ki. Erre való tekintettel a munkásigazolvány elnevezésű iratnak csak két része képez közokiratot és pedig a községi elöljáróság és az államvasutak

Next

/
Oldalképek
Tartalom