Auer György (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár. Népbírósági Döntvénytár. Új folyam, I. kötet 1946-1947 (Budapest, 1948)
kereskedelemben is szokatlan —• a vádlott kijelentése nem komoly ügyleti tárgyalásokkal kapcsolatban, hanem csak ittas ember kérkedéseként jön számba és a vádbeli ártúllépés alkatelemeként előírt árkövetelésként nem bírálható el. Következéskóp a vádlott cselekményéből hiányzik a vádbeli bűntett tényálladékához tartozó végrehajtási tényelem megvalósítása tehát cselekménye nem meríti ki a vádbeli bűncselekményt. Bp. ítélőtábla II. B. 1.890/1947. sz. — 1947 március 31. 96. Védő közreműködése tárgyaláson. 1. A m. Kúria : a panasz elbírálása során észlelte, hogy a jegyzőkönyv tanúsága szerint a törvényszék az ítéletének alapjául szolgáló főtárgyalást védő közreműködése nélkül tartotta meg, noha a vádlottat eredetileg a vádiratban előterjesztett vád alapján vonta felelősségre, ez a véd pedig két vétségen felül még egy bűntettre is irányult és a vádlott a vádirat ellen irányuló kifogásaiban »védelméről is« kért »gondoskodást<<, vagyis védő kirendelése iránt folyamodott. A Bp. 56. § első bekezdésének 2. pontjában, továbbá a Bp. 384. §-ának 6. pontjában foglalt rendelkezéseknek egybevetett értelme szerint pedig ez az eljárás szabálytalan volt. Ez azonban az adott esetben az észlelésen túlmenő intézkedést nem igényelt. A köz vádló ugyanis a törvényszék előtt lefolyt bizonyítási eljárás után előterjesztett végindítványában a vádját módosította s az eredetileg bűntettre irányuló vádját is csak vétség miatt tartotta fönn. Ezáltal pedig az alapjában véve szabálytalan eljárás önmagától perrendszerűvé vált. Kúria, B. III. 2.583/1946. — 1947 február 20. II. A m. Kúria a védő semmisségi panaszát, mint arra nem jogosult fél részéről használtat a Bp. 434. §-ának 3. bekezdése értelmében visszautasította. Indokolás : A Bp. 425. §-ának ezúttal is alkalmazandó második bekezdése szerint ugyanis az esetben, ha az ítélőtábla főtárgyalásán sem a vádlott, sem védője jelen nem volt, a törvényszéknél az ítélőtábla ítéletét csak a vádlottnak kell kihirdetni. Büntetőjogi döntvénytár 8 99