Auer György (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár. Népbírósági Döntvénytár. Új folyam, I. kötet 1946-1947 (Budapest, 1948)

86. Az 144011945. M. E. számú rendelet 10. §-ával kiegészített 81/1945. M. E. számú rendelet 15. §. 6. pontja szerint kell, hogy a meg­jelölt hatalmi eszközök a fasiszta és demokráciaellenes uralmi rend­szertől származzanak, illetve azzal szerves kapcsolatban álljanak. A fasiszta és a demokráci i ellenes uralmi rendszer hatalmi eszközeinek felhasználása tényálladékának tehát valóban létezőnek és tényállás­képpen megállapíthatónak kell lenni. (1945 : VII. t.-c. 81/1945. M. E. sz. r. 20. §.) A budapesti ítélőtábla: a felfolyamodásnak helytad, az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatja. Indokolás : Az elsőfokú bíróság az ügyet azért tette át a népügyészség útján az illetékes budapesti népbírósághoz, mert az 1440/1945. M. E. számú rendelet 10. §-ával kiegészített 81/1945. M. E. számú rendelet 15. §. pontjá­ban meghatározott népellenes bűntett tényálladéki elemeit vélte felismerni a vádlottak részéről elkövetett, vád tárgyává tett cselekményekben még pedig azért, mert azokat nyilas igazolványok és házkutatási parancs birto­kában a nyilas karszalagot viselő N. S. vezetésével követték el, — egyéb vád tárgyává tett cselekményeik pedig az ilyen bűncselekményekkel össze­függésben vannak. A hatáskört illetően az 1945. évi VII. törvénycikkel törvényerőre emelt 81/1945. M. E. számú rendelet 20. §-a akként rendelkezik, hogy a rendelet 11., 13., 15. és 17. §-aiban meghatározott bűncselekmények feletti Ítélkezés: a népbíráskodás elé tartozik. A rendelet 20. §-ának második bekezdése a népbíróság hatáskörének egyéb megjelölt bűncselekményekre kiterjedéséről, illetve az addig felsorolt bűncselekményekkel összefüggésben lévő más bűncselekményekre való ki­terjesztéséről rendelkezik. Az 1440/1945. M. E. számú rendelet 10. §-ával kiegészített 81/1945. M. E. számú rendelet 15. § 6. pontjában e helyütt szóbajöhető bűncselekmény tényálladéka akként van meghatározva, hogy népellenes bűntettben bűnös az : »6. aki a fasiszta és a demokráciaellenes uralmi rendszer hatalmi eszközeinek saját céljaira való felhasználásával szemérem, vagyon vagy személyes szabadság elleni bűncselekményt követett el.« Eme meghatározásából kitűnik az is, hogy a megjelölt bűncselekmé­nyeknek kapcsolatban kell lenni a fasiszta és a demokráciaellenes uralmi rendszer hatalmi eszközeinek saját céljaira való felhasználásával, vagyis kell, hogy a megjelölt hatalmi eszközök a fasiszta és demokrácia ellenes •89

Next

/
Oldalképek
Tartalom