Auer György (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár. Népbírósági Döntvénytár. Új folyam, I. kötet 1946-1947 (Budapest, 1948)

ményeit egy bűntettbe kell összefoglalni. (Btk. 280. §.) Ebben az elvi hatá­rozatban ki van fejtve, hogy az a magyarázat, amely a Btk. 280. §-ának alkalmazását csak az egyidej űleg vagy az egy akaratelhatározásából szár­mazó folytatólagos cselekmények során elkövetett ölésekre korlátozza, miért ellenkezik a törvényhozó céljával és a törvény helyes értelmezésével. Ugyanez a jogi álláspont van kifejezésre juttatva a Kúriának B. H. T. 932. száma alatt felvett elvi határozatában is, amelyben az is ki van mondva, hogy a több ember ellen elkövetett szándékos emberölés abban az esetben is a Btk. 280. §-a szerint minősítendő, ha csupán egy embernek a halála következett be. A Btk. 280. §-a szerinti minősítés szempontjából közömbös tehát az, hogy É. Antal vádlott a terhére megállapított két szándékos emberölést különböző időben és nem egy akaratelhatározásból követte el. Ezért a Kúria a közvádló e részben alapos semmisségi panasza folytán az ítélőtábla ítéletének azt a részét, amely É.Antal vádlottnak a F. Lajos és M. M. sértettek sérelmére elkövetett cselekmények minősítéséről ren­delkezik, a büntetés kiszabására is kiterjedő hatállyal a Bp. 385. §. 1. b) pontjában meghatározott anyagi semmisségi okból megsemmisítette és É. Antal vádlottnak jelzett cselekményeit a Btk. 279. §-ába ütköző és a Btk. 280. §-a szerint minősülő 1 rendbeli több emberen elkövetett szándékos emberölés bűntettének minősítette. (B. III. 1111/1946. sz. — 1946 szeptember 13.) 78. Rablás, zsarolás és lopás elhatárolása. Jogtalan eltulajdonítási szándék nélkül nem lopás, hanem zsarolás forog fenn. Lövöldözéssel kapcsolatos elvétel zsarolás vétségének minősíttetett. (Btk. 333 , 344, 350. §.) M. Kúria : A köz védőnek T. F. javára a Bp. 385. §. 1. a) pontja alap­ján bejelentett semmisségi panasza azért nem alapos, mert a nevezett vád­lottnak a sublótból elvett ingókra vonatkozó cselekménye a Kúria szerint is kimeríti a Btk. 350. §-ában meghatározott zsarolás vétségének tényálla­déki elemeit. Az irányadó tényállás szerint ugyanis a kérdéses ingóknak a sublótból való elvételét megelőzően T. F. vádlott M. J. sértettet agyonlövés­sel fenyegette meg arra az esetre, ha meg nem mondja, hogy M. L. hol van, majd pedig, amikor M. L. megérkezett, a fegyvert reá irányítva háromszor belelőtt. 75

Next

/
Oldalképek
Tartalom