Vajdafy Emil (szerk.): A magyar kir. Curia mint Semmítőszék összes teljes ülési megállapodásai (Budapest, 1880)

37 polg. törv. rendt. 221. §-a az eskü általi bizonyítást végítélet által rendeli megállapíttatni: a hivatkozott szabályok szellemé­ből önként következik, hogy midőn igényperekben az ügy érdemének eldöntése a végzés által megállapított eskü általi bizonyítás feltételéhez köttetik, ezen végzés ítélet erejével bir. Ehez képest, midőn fő-, vagy póteskü Ítéltetik meg, habár ez igényperekben végzés által mondatott is ki, a polg. törvényk. rendtartás 287. §-a 2-ik kikezdésének szavai szerint felebbezés­nek levén helye, mindaddig, mig a felebbezés végérvényesen el nem intéztetett, a végrehajtás, illetőleg a fő-, vagy póteskü letétele gátoltatván, kivételképen annak foganatosítása nem eszközölhető. (1870. június 23-iki teljes ülési megállapodás.) 176. A polg. törv. rendtartás 259. és 265. §§-ai értelmében a keresetlevélre hozott első végzés alperesnek lakhelyén szemé­lyesen kézbesítendő; ha pedig lakhelyén nem tartózkodik és háznépe nincs, a 268. §. b) pontjához képest részére ügygond­nok rendelendő, kinek az idéző végzés kézbesíttetvén, köteles­ségében álland felével magát érintkezésbe tenni; magában értet­vén, miszerint az ügygondnok által értesítendő félnek jogában áll képviséltetéséről másként is gondoskodni. (1870. július 7-iki teljes ülési megállapodás.) 177. Alperesnek joga van biztosítást kérni a felperest kereseté­vel elutasító és a perköltségekben feltétlenül marasztaló itélet alapján ezen perköltségekre nézve azon esetben, ha felperes az itélet ellen felebbvitellel élt. (1870. július 15-iki teljes ülési megállapodás.) 178. Oly esetben, midőn a sommás bíróság az okirat valódisá­gának bebizonyítására felhívott tanuk kihallgatása után, az okirat valódiságát be nem bizonyítottnak mondotta ki, s ennek alapján felperest keresetével rendes perútra utasította: a kir. semmitőszék az ily végzés ellen intézett semmiségi panasz folytán, ha az okirat valódiságát bebizonyítottnak tartaná, ezt kimondani, s eként a sommás bíróságot az eljárás folytatására utasítani hivatva van. (1870. július 22-én 6985. sz. a.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom