Vajdafy Emil (szerk.): A magyar kir. Curia mint Semmítőszék összes teljes ülési megállapodásai (Budapest, 1880)

30 141. Ingatlanokra vezetett végrehajtásnál is a lefoglalt tár­gyak értéke a foglalással egyidejűleg állapítandó meg (polg. törv. rendt. 363. §.). (1870. február 8-án 4939. sz. a.) 142. A sajtóügyi eljárás iránt 1867. jul. 25-én kiadott igazság­ügyminiszteri pótrendeletben említett »közönséges perrendtar­tás « alatt az ideiglenes törvénykezési szabályokban foglalt, illetőleg azok által fenntartott eljárási intézkedések lévén érten­dők, nem pedig a jelenlegi polgári törvénykezési rendtartás : a perújítás körüli eljárásnál is,miután a sajtóügyi eljárás tárgyá­ban kelt igazságügyminiszteri rendeletek azt külön nem szabá­lyozzák, az ideigl. törvénykezési rendszabályok követendők; e szerint tehát a perújítás megengedésének kérdése mindenkor az ügy érdemétől különválasztva a sajtóbiróság, nem pedig az esküdtszék által döntendő el. (1870. február 9-én 921. sz. a.) 143. A polg. törv. rendtartás 472. §-ában előforduló »foglalás« kitétel alatt csak a végrehajtási foglalás, ingatlanoknál tehát a zálogjog bekeblezése értendő; ennélfogva a végrehajtató köve­telésének betáblázása után ugyan, de a végrehajtási zálogjog bekeblezését megelőzőleg folyamatba tett és feljegyzett igény­keresetek az árverést meggátolják. (1870. február 10-én 627. sz. a.) 144. Sommás eljárásban a felebbviteli bíróságok határozatainak közléséről a törvény külön nem intézkedvén, ilynemű határo­zatoknak akár kézbesítés, akár kihirdetés utján lett közlése tör­vényszerűnek tekintendő. (1870. február 12-én 275. sz. a.) 145. A holtnak nyilvánítási eljárás, midőn a házassági végelvá­lás czéljából indíttatik, azon törvényszék illetőségéhez tartozik, melynek területén a házas feleknek utolsó és állandó együttla­kásuk volt; tehát ily esetben a polg. törv. rendtartás 36.§-ának nem második, hanem első tétele alkalmazandó. (1870. február 16-án 199. sz. a.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom