Herczegh Mihál (szerk.): A magyar kir. Curiának mint semmítő és legfőbb ítélőszéknek határozatai. A polgári törvénykezési rendtartás (1868:54. tcz.) §§-ai szerint. Első folyam (Pest, 1871)

46 II. FEJEZET. Alperessé^. 74. §. Alperestársak. Midó'n alperesek egyetemlegesen marasztaltatnak el : fölperesnek jogában áll a végrehajtást azok bármelyike ellen eszközöltetni. Tehát külön s legelőször az ellen is, ki csak készfizető kezesként áll kötelezettségben és pedig mielőtt a főadós részérőli kielégíttetés megkisérelte­tett volna. (1871. jan. 13-án 98. sz. a. semm. sz. hat.) 78. §. A szavatos perbevonása. Azon körülmény, hogy felperes a szavatost perbe idézte, nem vonhatja maga után a keresetnek rendes perre való utasítását. (1869. aug. 31-én 997. sz. a. semm. sz. határozat.) 79. §. Szavatossági per. Sommás eljárásban, ha valamely fél szavatosra hi­vatkozik, s a hivatkozás teljesen alaptalannak mutatkozik is, a szavatosság kérdésének eldöntése előtt a biró, tekintettel a ptr. 79. és 96. §§-nak rendelkezésére, szabályellenesen bocsátkozik a kereset érdeme feletti ha­tározathozatalba. Ebbeli határozata tehát megsemmisí­tendő. (1870. jul. 6-án 5997. sz. a. semm. sz. hat.) Annak, ki felperes által a perbe, mint alperes már be van idézve, ugyanazon perbe szavatoskénti újabb beidézése (ha csak nem személyes adósképen) minden ala­pot nélkülöz. Az azt mégis elrendelő végzés megsemmisí­tendő. (1869. decz. 15-én 2638. sz. a. semm. sz. hat.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom