Pataky Gedeon (szerk.): A m. kir. közigazgatási bíróság illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye. 1879-1931 (Budapest, 1932)

O. — Biztosítási illetékek. Biztosítási illetékek, (89. t. IV., 1920:XXIV. tc. 18. §.) A „Hazai bank részvénytársaság" nyugdíjszabályzata alapján a bank tisztviselői és szolgái, úgyszintén ezek özvegyei és árvái ré­szére alkotott nyugdíjalapra a bank alkalmazottai részéről befize­tett és a közgyűlés által ebbe az alapba utalt összegek után a biz­tosítási ügyletekre meghatározott illeték nem követelhető. Panaszos bank nyugdíjszabályzatának 1. §-a szeriint a bank nyugdíjalapját abból a célból, hogy tisztviselői és szolgái részére hiven teljesített szolgálatok után nyugdíjakat, özvegyeiknek és árváiknak meg özvegyi nyugdíjat, illetőleg nevelési járulékot szol­gáltathasson, maga a bank alkotta és a panaszos bank által alko­tott nyugdíjalap az alkalmazottak részéről eszközlendő befizetése­ken kívül a közgyűlés által ebbe az alapba utalt összegekkel sza­poríttatik, a 26. §. szerint pedig abban az esetben, ha a bank felosz­tanék, az iránt intézkedni, hogy az alkalmazottak nyugdíjigényei a nyugdíj szabályzatnak megfelelő módon kielégíttessenek, a fel­oszlást megelőző közgyűlés tartozik intézkedni; a nyugdíjszabály­zatnak most idézett szakaszaiból is már kétségtelen tehát, hogy a bauik alkalmazottai és azok özvegyei és árvái nyugdíjaikat, illető­leg nevelési járulékaikat nem valamely ellátási intézettől, hanem a bank vagyonállagához tartozó nyugdíjalapból magától a bank­tól nyerik, minélfogva az 1883:VIII. tc.-nek csakis a társulati ellá­tási intézetekre vonatkozó 7. §-a jelen esetben alkalmazást nem nyerhet és így panaszos bank a most idézett törvényszakasz alap­ján illetékfizetésre kötelezhető annál kevésbé volt, mivel az. ebben a 7. §-ban említett társulati ellátási intézetek alatt az 1883:VIII. tc. alapjául szolgált törvényjavaslat indokolása szerint a biztosító vállalatokkal hasontermészetű ellátási intézetek értendők, már pe­dig panaszos bank alkalmazottainak és azok özvegyeinek és árvái­nak nyugdíjra, illetőleg nevelési járulékra való igénye a bank és alkalmazottai közötti szolgáláti viszonyból és nem valamely biz­tosítási vagy hasontermészetű ügyletből folyónak tekintendő. 370. sz. ejh (1901). Lásd a következő döntvényt A társulatok és intézetek alkalmazottai javára létesített nyugdíj­alapok vagy nyugdíjintézetek részére teljesítendő díjfizetések és pedig a) a társulatok és intézetek részéről teljesítendő díjfizetések csak abban az esetben esnek az 1883:VIII. tc. 3. §-ában meghatározott VA% illeték alá, ha a nyugdíjalap vagy nyugdíjintézet a társulat­tól vagy intézettől különálló jogi személyt képez. b) ellenben az alkalmazottak részéről teljesítendő díjfizetések min­den esetben ez alá az illeték alá esnek. 304

Next

/
Oldalképek
Tartalom