Pataky Gedeon (szerk.): A m. kir. közigazgatási bíróság illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye. 1879-1931 (Budapest, 1932)

V. — Örökhagyó üzletének ill. alá vonása. ható le a már •aranykoronaérték alapon kiszbott öröklés iilleték­ből. — Arra való tekintettel, hogy a fentebbiek szerint a hivatko­zott te. 69. §-ában felsorolt ajándékozások csupán az öröklési ille­tékkulcs fokozása szempontjából számítandók hozzá az örökhagyó után maradt vagyonhoz, a bíróság annak az álláspontnak elfogla­lását találta indokoltnak, hogy ilyen esetben csupán annak vizsgá­latára kell szorítkozni, hogy a liozzászánútás folytán az öröklési kulcs fokozódik-e vagy sem. — Amennyiben nem fokozódik, az ajándékozási illetékkel már megrótt vagyontárgyak után, öröklési illetéktöbblet követel hetesének eg-y általában nincs helye. — Az adott esetben az 1924 febr. 26-án meghalt örökhagyó után a hagya­téki kimutatás szerint 4,71)0.000 K ingó vagyon maradt, amelynek a hagyaték illetékkiszabás végett történt bejelentésekori, vagyis az 1925 jan. 17-iki értékviszonyok szerint 276.50 aranykorona felel meg. — Ehhez a hagyatéki vagyonhoz hozzászámították azoknak az in­gatlanoknak 8826.50 aranykorona értékét, amelyeket örökhagyó még életében, az 1921 jan. 27-én kelt és szabályszerűen megilletókezett átruházási szerződéssel — életfogytiglani haszonélvezeti jogának fenntartása mellett — öröklésre hivatott 7 gyermekére, a panaszo­sokra átruházott- — Tekintve, hogy az 1924. évi 5003. P. M. sz. ren­delet 4. §-ában megállapított és a 276.50 aranykorona hagyatéki va­gyonra nézve alkalmazandó 1%-os öröklési illetékkulcs az ajándéko­zás tárgyául szolgált ingatlanok 8826.50 aranykorona értékének hozzászámításával előálló vagyonérték mellett sem változik, a fen­tebb elfoglalt állásponthoz képest a panaszosok csupán a 276.50 aranykorona értékű, 120 aranykorona temetési költséggel megter­helt ingó hagyatéki vagyon után járó öröklési illeték fizetésére kö­telezhetők. 1658. sz. ejh (1929). Az örökhagyó üzletének vagy üzletrészének illeték alá vonása. (76. §.) Midőn a közkereseti társaságnak közös vagyonából a társaság va­lamelyik beltagja egy másik elhalálozott beltag ingatlan részét örökség útján akként szerzi meg, hogy az öröklött ingatlan to­vábbra is a közkereseti társaságnak képezi telekkönyvi tulajdonát, ily esetben haláleseti vagyonátruházás címen, nemcsak az örökö­södési, hanem az ingatlan értékétől még az ingatlan vagyonátru­házási illeték is fizetendő. Ügyfél az illeték ellen panaszában két kifogást emel. Az egyik az, hogy a gépek, eszközök és malomfelszerelések 73.500 K értéke egészben ingatlannak minősíttetett, holott az ingatlannal semmi­kép össze nem függő eszközök, felszerelések, kocsik, lovak, zsákok, 119

Next

/
Oldalképek
Tartalom