Pataky Gedeon (szerk.): A m. kir. közigazgatási bíróság illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye. 1879-1931 (Budapest, 1932)

V. — Jogorvoslatok. A m. kir. közigazgatási bíróságnak igazolás kérdésében keletke­zett véghatározata ellen újrafelvételnek helye nincsen. Az 1896:XXVI. tc. V. fejezetében szabályozott újrafelvételi el­járás természetéből és módjából következik, hogy ujrafelvételének csak az ügy érdemében keletkezett véghatározat ellen van helye, mert annak alapját az idézett törvény 139. §-a szerint csak a "kérdés érdemére nézve döntő bizonyíték képezheti, már pedig a mellékkér­désekben keletkezett véghatározatoknál a kérdés érdemére vonat­kozó bizonyítékok egyáltalán nem jönnek mérlegelés alá. A m. kir. közigazgatási bíróságnak itt kérdésben forgó határozata azonban igazolási kérelmet visszautasító végzés volt, mely azon az alapon keletkezett, hogy panaszló ezen kérelme benyújtásával elkésett. Minthogy pedig a fennebbieik szerint az igazolás kérdésében — mint nem az ügy érdemében keletkezett véghatározat ellenében — újrafelvételnek helye nincs, ebből az okból az újrafelvételi pa­naszt hivatalból vissza kellett utasítani. 322. sz. ejh (1901). Az újrafelvételi panasszal új kérelem, — vagyis olyan kérelem, amely a főeljárás során bírói eljárásnak s bírói határozatnak tár­gyát nem képezte, — nem érvényesíthető. Az újrafelvételi panasz tárg*yát képező illeték azon közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozat alapján Íratott elő, amely szerint L. A.-né, miután egy bizonyos ingatlannak egyötöd részét csereszer­ződés újtán megszerezte, panaszló intézet javára az egész ingatla­non jelzálogilag biztosított 100.000 K kölcsönnek még fennálló ré­szét 93115 K 24 f-t az ingatlan többi 4/s részének tulajdonosával egyetemleges adósként átvállalta. Panaszló elsőfokú felebbezésében az illetéknek a kölcsönhátralék 1js része szerint leszállítását kérte azon az alapon, hogy miután L. A.-né a jelzálognak csak */« részét szerezte meg, a kölcsönnek is csak 1U részét vállalta el. A kir. pénz­ügyigazgatóságnak a közokiratban kiállított nyilatkozat tartalmá­ra alapító elutasító végzése ellen közbevetett panaszban panaszló azt érvényesítette, hogy L. A.-né formailag az egész kölcsönt vállalta ugyan át, de mert az őt illető tulajdoni rész az egész összegre teljes fedezetet nem nyújthat, lényegében őt mégis a kölcsönnek csak 1j& része terheli s így az illeték is a kölcsönnek csak 1J5 része után szaban­dó ki. A m. kir. közigazgatási bíróság a közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozat tartalma alapján a panasznak helyt nem adott. Panaszló most újrafelvételi panasszal él, melyben eredeti panasz kérelmétől eltérőleg most már az egész illetéknek törlését, illetve visszautalvá­nyozását kéri, azon az alapon, hogy a kölcsönátvállalási ügylet tényleg létre nem jött, s hogy ezt a körülményt panaszló a főeljá­rás folyamán önhibáján kívül nem érvényesíthette, mert a feleb­100

Next

/
Oldalképek
Tartalom