Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Negyedik folyam (Budapest, 1879)
45 A birói illetékesség ellen emelt alperesi kifogásnak hely adatván, felperes keresete megszüntetik ; mert a tárgyalás folyama alatt kiderült, hogy felperes ugyanazon jószágban kerekes, melyben alperes gazdatiszt, s igy a szolgálati viszonynál fogva ennek alárendeltje, jóllehet a hivatkozott cselédtörvény csak a gazda és cseléd közt felmerülő vitás kérdéseket helyezi a szolgabirói eljárás alá, — mindazonáltal tekintve, hogy egy jószágbeli gazdatiszt, hol a valóságos tulajdonos mint gazda még csak közelben sincsen, shol az alárendelt személyzetet a tiszt fogadja és fizeti, ép oly viszonyban áll alárendeltjei felett, mint a gazda cselédjei felett, — a cselédtörvények értelmében jelen kereset nem kisebb hatalmaskodás, hanem szolgabirói eljárás tárgyát képező cselekmény lévén, az alperes által a birói illetékesség ellen emelt kifogásnak helyet adni, és felperes keresetét megszüntetni kellett. Ezen végzés ellen felperes folyó évi april 26-án 1579. sz. alatt semmiségi panaszt adott be. A m. kir. Curia, mint semmitőszék, a semmiségi panaszt elvetette ; mert alperes mint gazdatiszt az 1876. évi XIII. törvczikk 3-dik §-a értelmében cselédnek nem tekinthető, s minthogy oly jószágon teljesiti gazdatiszti szolgálatját, hol a távollévő birtokost a reá bizott gazdaság körül helyettesiti, s ennek kötelességeit a szerződött cselédek irányában teljesiti, főkép a cselédbért is kiszolgáltatja, mit felperes nem vont kétségbe, a felperes mint cseléd s alperes mint gazdatiszt között támadt jelen viszály elintézésére, illetve a törvény rendeletei áthágása esetében törvényszerű megtorlásra, az idézett törvény 115. §. értelmében az első fokú közigazgatási hatóság lévén illetékes, az illetőségi végzés ellen beadott semmiségi panasz elvetendő volt. 214. Az 1874 évi XXXIII. t.-cz. 2-dik §-a alapján a régi jogon gyakorolt és a választói névjegyzékben bennfoglalt egyéntói a választási jog a fennebbi törvczikk 12-dik §-a alapján többé meg nem tagadható. (1878. augusztus 14-én 271. sz. a. hozott határozat.) L . . . . Lajos kisendrédi földbirtokos a választók névjegyzékébe leendő felvétele iránti felszólamlásával Bars megye központi választ-