Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Negyedik folyam (Budapest, 1879)
40 mánya által 1878. évi június 27-én 6/25. sz. a. hozott határozatával a lévai választó kerület összeíró küldöttsége által készitett állandó választói névjegyzékből kihagyása miatt az ő részéről beadott felszóllalás azon okból lett elutasitva, mert nevezett egyáltalán semminemű adót nem fizet, az 1874. évi XXXIII. t.-czikk 12-dik §-a s különösen ennek 5-dik pontjából pedig kitetszik, hogy a választói jog az adófizetéstől tétetik függővé, de azon elvből is kiindulva, hogy a jogok gyakorlatával kötelességek teljesitése van összekapcsolva. Ezen határozat ellen felszólamló törvényes időben felebbezést adott be, melyben többek közt felhozza, hogy a fennálló törvények szerint, mind azok, a kik 1848-tól 1872-ig valamely választó jegyzőkönyvben régi jogosultságuk alapján már benn foglaltattak, választási joguk gyakorlatában meghagyatnak, — tehát téves a központi választmánynak felfogása, hogy az 1874. évi XXXIII. t.-czikk 12-dik §-a 5. pontja a választási jogot kizárólag az adófizetéstől teszi függővé. Ennek folytán a magy. kir. Curia következőleg határozott: A központi választmánynak neheztelt határozata megváltoztatik s felebbező L . . . . Lajos a választók névjegyzékébe felvétetni rendeltetvén a központi választmány az ezen curiai biróságnak 1877. évi nov. 9-én 115. sz. a. határozatára utasittatik; mert felebbező L . . . . Lajosnak a lévai választó kerület összeíró küldöttsége által készitett állandó választói névjegyzékből való kihagyása miatt, a barsmegyei központi választmánynak 1877. évi sept. 18-án 9/37. sz. a. hozott határozata ellen beadott felebbezése folytán, ezen kir. Curia bíróság által 1877. évi nov. 9-én 115. sz. a. hozott határozata szerint, a felebbező régi jogosultság alapján a választók névjegyzékébeni felvétele endeltetvén, — ezen határozat szerint tehát felebbező a választók névjegyzékébe felveendő volt, és a központi választmánynak nem állott jogában az 1877. évi decz. 31-én véglegesen befejezett és megállapított választói névjegyzéket a neheztelt határozattal 1878. évi június 27-én ismét megváltoztatni, — valamint törvénybe ütközőleg járt el a választmány, midőn a fenn hivatolt 115. számú ezen kir. Curia biróságnak határozata ellenére felebbezőt a választók névjegyzékéből kitöröltetni rendelte.