Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Negyedik folyam (Budapest, 1879)
137 tattá s a felvételt elrendelte; mert az 1874. XXXIII. tcz. 3—6. §§. a választói jogosultságot megállapitó jövedelem utáni adómennyiséget meghaladó összeggel felebbező megrovatott, s azt törvényes időben le is fizette; ennek ellenében pedig a közp. választmány, a 33. §. szerint rendelkezésére álló adatok alapján azt kimutatni elmulasztotta, liogy azon birtok, mely után az adót felebbező leróvta, másnak tulajdonát képezi. 266. Azon segédlelkész, ki csak 1878. évben jött Verseezre, s így a névjegyzék kiigazításakor ott még nem lakott, az ottani választói névjegyzékbe fel nem vehető. (1878. évijul. 8-án 246. sz. a. kelt curiai határozat.) H . . . Jakab r. kath. segédlelkész Verseczen felszólamlással élt, de annak hely nem adatott, s az állandó névjegyzékbe fel nem vehetése kimondatott; mert a választói névjegyzék kiigazításakor Verseczen még nem létezett s csak 1878-ban jött e városba. A curiai biróság azt indokaiból helybenhagyta. 267. Elégséges a névjegyzékbe való felvételre annak igazolása, mikép az illető nejével közösen oly ingatlant birt, melynek alapján az 1874. 33. t.-cz. 3. §-a b) p. szerint a választói jogosultság érvényesíthető. (1878. évijul. 8-án 231. és 241. sz. a. kelt curiai határozat.) R . . . . József felszólamló elutasittatott, mert a föld, mely után az adó fizettetik, E . . . . Jozefának tulajdonát képezi. Ez e. felobbezvén, A curiai biróság a közp. választmány határozatát megváltoztatta ; mert felebbező adókönyvecskék s a felebbezéshez csatolt telekk. kivonattal igazolta, hogy részint maga, részint nejével közösen oly ingatlant bir, melynek alapján őt az 1874. 33. t.-cz, 3. §-a b) p. szerint a választói jogosultság megilleti, a mennyiben több mint 16 frt tiszta jövedelem utáni adóval van ugy saját mint nejével közös tulajdona után megróva. P . . . János felszólamlása elvettetett — mi ellen felebbezett.