Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 34. 1940-1941 (Budapest, 1942)

144 Személyi és családi jog. erdekeire. Házastársak között ugyanis még a jog egyoldalú gyakorlásának is korlátokat szab a másik fél iránt tartozó és a házassági viszony természetében és rendeltetésében gyökerező házastársi kötelesség. (... mint a Fejben I. a....). Ily megítélés alá esik a vallásváltoztatás kérdése is. (... mint a Fejben II. a ). A fellebbezési bíróság tehát helyes álláspontot foglalt el akkor, amikor elsősorban azt a kérdést tette vizsgálat tárgyává, vájjon az alperes vallásváltoztatása a felperes irányában súlyos sérelemként jelentkezik-e, vagy sem? A bontóok minden tényálladéki elemét az arra hivatkozó fél tartozik bizonyítani, a jelen esetben tehát a felperesnek nemcsak állítani, hanem bizonyítani kellett volna olyan tényeket, amelyek vallásos meggyőződésére és hithűségére és ennek folytán az alperessel fennállott szoros életkapcsolatnak a vallásváltozással bekövetkezett súlyos megromlására alapos következtetést engednek. Ily tényeket azonban a felperes nem bizonyított. Ellenkezőleg, a felperes maga adta elő, hogy házasságkötésükkor a vallás kérdése közöttük szóba nem került, hogy egyházi házasságot nem kötöttek, továbbá, hogy 1929. évi április hó 15. napján az alperest elhagyta, azóta az életközösség helyreállítására kísérletet nem tett, az alperes iránt többé nem érdeklődött, házon kívüli tartására nézve pedig vele • oly kikötéssel létesített megállapodást, amely szerint az alperes hűtlen elhagyás címén ellene bontópert fog indítani. Mindezeknek a mozzanatoknak döntő jelentősége van a bontóok fennforgásának kérdésében, a fellebbezési bíróság tehát ezekre helyesen terjeszkedett ki. A tényekből levont következtetése pedig teljesen okszerű. A felperesnek az a magatartása, hogy az alperestől több mint tíz év óta külön él, hogy azóta hozzá nem közeledett, vele a házasságuk felbontásában megállapodott, ebben a feltevésben ideiglenes nőtartásdíj fizetésére is kötelezte magát s a hosszú különélés alatt az alperes iránt soha nem érdeklődött, világosan bizonyítja, hogy a felperes előtt az alperes személye teljesen közömbös volt, — kizártnak kell tehát tekinteni, hogy épen csak az alperes megváltozott vallási meggyőződése gyöngítette volna meg a felperesben a hitvesi vonzalomnak és ragaszkodásnak már évek óta elhidegült érzelmeit. — Az a körülmény pedig, hogy a felperes az alperessel akkori közös vallásuk szabályai szerint házasságot nem kötött, egymagában is alkalmas annak megállapítására, hogy a felperes épen a házasság kérdésében közömbös volt a vallásával szemben is. Egészen mellékes, hogy az alperes kívánta-e az egyházi házasságot vagy sem? Amikor arról van szó, hogy az alperes vallásváltoztatása súlyos sérelmet jelenthet-e a felperesre nézve, akkor nem az a lényeges, hogy az alperes akarta-e az egyházi esküvőt, hanem, hogy akarta-e azt a felperes? Az egyházi esküvő elmaradásának nagy jelentőségét csupán akkor lehetne figyelmen kívül hagyni, ha a felperes azt bizonyította volna, hogy a maga részéről ragaszkodott az egyházi esküvőhöz és csak az alperes ellenkezése folytán maradt az el. Ezt a felperes