Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 34. 1940-1941 (Budapest, 1942)

Szerzői jog. (423.) — Házassági jog. (424.) 123 Eljegyzés; házasságkötés; házasság megszüntetése. 424. Ht. 3. §. — Kártérítés jegyesnek állásából való elbocsátása miatt. K. I. A fellebbezési bíróság ténymegállapítása szerint az F/l jelű számlában körülírt hálószoba bútort a felperes és szülei lakásukba az egyidejűleg eltávolított régi bútorok helyére állították be és azóta állandóan az új bútort használják. A felperes azzal a tényével, hogy a házasság céljára vett bútort eredeti rendeltetésétől eltérően évek során át a saját és szülei céljaira használta fel, a bútornak a házasság céljára szolgáló rendeltetését megszüntette és ezzel a bútor vételára a házasság érdekében tett kiadás jellegét elvesztette. Ennek a kiadásnak a megtérítését ennélfogva a felperes — tekintet nélkül arra, — hogy a bútorokra a vétel idején szüksége volt-e es azok igényeinek megfeleltek-e, — a Ht. 3. §-a alapján sikerrel nem követelheti. A vitás jogkérdés ilyen elbírálása mellett az említett ténykörülményeknek, valamint annak a kérdésnek, hogy a bútorokat a felperes és özvegy édesanyja ezidőszerint használják-e: nincs jelentősége. Az ezekre felajánlott bizonyítás felvételét így a fellebbezési bíróság jogszabálysértés nélkül mellőzte. II. B. tanúnak az A. rt. fiókja igazgatójának és dr. Sz. tanúnak, a nevezett intézet ügyészének, — aki a felperesnek az intézet kötelékéből elbocsátása iránt az intézet központi vezetőségének javaslatot tett — egybehangzó vallomása szerint az intézetnél végrehajtott létszámapasztás során a felperest az intézetnél viselt állásából azért bocsátották el, mert tudták azt, hogy menyasszony és így az elbocsátás reá nézve nem jár olyan súlyos következményekkel, mint az intézetnél alkalmazott másik női munkaerőre; az utóbb nevezett tanú további vallomása szerint abban az esetben, ha a felperes a létszámcsökkentés idején nem lett volna menyasszony, nem az ő elbocsátását javasolta volna, mert nagyobb bankgyakorlata volt, mint a másik női alkalmazottnak. Ezekből a vallomásokból kétségtelen, hogy a felperes elbocsátásának elhatározásánál a felperes hivatali felsőbbségét az a megfontolás vezette, h°gy jegyessége alapján remélt férjhezmenetele jövőjét biztosítja és így hivatali alkalmazásra kevésbbé szorul rá. A szolgálati jogviszony megszüntetésének ez az indoka azonban az esetben is fennforgott, ha a felperesnek nem is állott volna szándékában házasságkötése után a bank szolgálatából önként kilépni. A szolgálati jogviszony felmondása kérdésében döntésre hivatott tényezők elhatározását így nyilván nem a felperes esetleges kilépési szándéka, hanem az a meggyőződés vezette, hogy létfenntartásának a lehetőségét a tervbevett házasságában is megtalálja. Ebből következik, hogy ha a felperes kilépési szándéka az alperes kívánságára volna is visszavezethető: a felperesnek az állásából történt elbocsátását nem az alperesnek egyébként is csupán a felpereshez intézett leve-